Tibor
Mondá néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él. (Jn. 11:25)
A Lázár feltámasztásáról szóló híradás szorosan összekapcsolódik Jézus halálával és feltámadásával. Közvetlen jele az elközelgő eseményeknek. Jézus itt utolsó és legnagyobb ellenségével, a halállal szembesül. A barát betegségében és halálában, a hozzátartozók fájdalmában, a körülállók félelmében és hitetlenségében érzékeli ellenségének gúnyos vigyorát is. Jézus maga sem marad érzéketlen a sírnál: kifejezi felindultságát, megrendültségét és gyászát, nem utolsósorban azért, mert tudja mi vár rá a Gecsemáné kertben. Jézus nem tér ki a halállal való találkozás elől. Érzi, milyen erővel tör fel a hang, amely megszabadítja és kiemeli Lázárt a sírból: „Lázár jöjj ki!” A halállal való szembesülés és annak legyőzése magával hozza a feltámadást és erőteljesebb életet. Csak ebből a tapasztalatból mondhatja Jézus: „Én vagyok a feltámadás és az élet”. Ebből táplálkozik reményünk: Ő az, aki teljességében birtokolja, továbbadhatja az életerőt. Hitünk magja a Jézus halál feletti győzelmébe és feltámadásába vetett hit. Ha ezt a hitet magunkévá tudjuk tenni és tudatosan élünk belőle, akkor már látjuk örök életünk kezdetét. Ám ez a hit egyedül még nem belépőjegy az örökkévalóságba. Élő hit kell, ami azt jelenti, hogy minden nap újra és újra Belőle merítünk életet, hagyjuk, hogy erősítsen, és felkelve sírunkból lerázzuk láncainkat, amelyek körülfognak, és elkezdünk valóban élni.
Jézus Krisztus azzá lett, amik mi vagyunk, hogy azzá tehessen bennünket, ami Ő. (Irenius)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Uram a feltámadásba vetett hitemet. Tőled, a Feltámadottól van.
Ámen
