Tibor
Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek Istent szentélyében, dicsérjétek a hatalmas égboltozaton! Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságához méltóan! Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat! (Zsolt 150,1-2.6)
Ez a zsoltár azt mondja el, hogy mi az ember és az egész teremtett világ feladata, értelme, célja: Istent dicsérni. A dicséret több mint a hálaadás, mert az egyéni. A hálaadásban megköszönjük Istennek személyesen a Tőle kapott testi-lelki ajándékokat: a mindennapi kenyeret, családot, egészséget, munkát, örömet. A dicséret pedig közösségi: túlemelkedés önmagunkon. Egy gyülekezeti, bibliaórai, ifjúsági, gyermek közösségben másokkal együtt tudjuk dicsőíteni Istent. Sok egyéni hálaadás közös dicséretté teljesedik, ehhez ott kell lennünk a közösségben. Éreznünk kell, hogy számunkra azért fontos az istentisztelet, mert ez az egyetlen igazi formája Isten dicsőítésének. Magányos keresztyénként nem tudjuk dicsérni Istent „nagyságához méltóan”, mert csak egy vékonyka szeletét látjuk az Ő „hatalmas tetteinek”. A közösségben válik számunkra igazán hatalmassá Isten szeretete. Isten dicsőítése nem csupán egy hétvégi program, hanem életforma, életre szóló feladat. Az egész élet legyen istentisztelet! Életünk minden öröme és bánata között legyünk bizonyosak abban, hogy Ő velünk van, nem hagy el, Ő a pásztorunk, Aki óv, véd és vezet. Tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, mert sokan tartozunk az Ő nyájába, akik mindenért Őt áldjuk és magasztaljuk. Életünk minden hálás perce, az övékével összefonódva, nagy, közös dicséretként száll Felé.
Tekints magadba és elcsüggedsz, tekints szét magad körül, és félelem fog el, tekints Jézusra, és békesség lesz az osztályrészed.
Uram, Krisztus Jézus!
Hozzád méltó hálaadással, áldom szent neved, míg élek, szép dicséretmondással. Egyedül is, testvéri közösségben is csak Téged kereslek, szolgállak.
Ámen
