Tibor

Elragadod őket, olyanokká lesznek… mint a fű, amely reggel sarjad, reggel virágzik és sarjad, és estére elhervad és megszárad. (Zsolt 90,5-6)

Miért vagyunk olyanok, mint a fű? A bűn miatt, hisz Isten megmondta: „A kert minden fájáról szabad enned; de a jó és rossz tudásának fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meg kell halnod” (1Móz 2,16-17). Ami reggel sarjad, az estére odalesz? Minden gyermek szép, minden gyermek egy ígéret. Ahogy felnő, elcsúfítja a bűn, még a hívő embert is. Öregkorban megfonnyad, ráncos lesz, romlik a látása, romlik a foga, romlik mindene. Reggel sarjad, és estére vége, mert ami testtől született, test az, még ha hívő ember is. Gondoljunk csak erre, ha elmegyünk a temetőbe, a sírok is némán figyelmezetnek bennünket. Az itt pihenők valamikor kisbabák voltak. Azután reményekkel teli emberek, óriási terveik voltak, talán nagy dolgokat is vittek véghez. Talán gazdagok voltak, talán híresek, ki tudja kik és mik voltak, és tessék: elhervadtak, megszáradtak, ott vannak a sírban, benőtte sírhantjukat a fű. „Olyanokká lesznek, mint a fű.” Az ember ezt nem akarja tudomásul venni. Úgy él, úgy gyűjt, úgy igyekszik, mintha nem lenne vége a fűnek. Mintha örökké virágozna, mintha örökké élne itt a földön. De tudomásul kell vennünk, hogy olyanok vagyunk, mint a fű, estére elhervadunk és megszáradunk. Isten terve szerint jöttünk erre a világra, isteni gondviselés alatt élünk, de a pusztulás felé indultunk el mindannyian, hacsak nem lesz életünk egészen – testestől, lelkestől – az Úr Krisztus Jézusé. Mert Ő örökre megmarad, és aki Őbenne él, mint megváltott gyermeke, bizony' nem lát halált. 

Nincs biztosabb a halálnál, és bizony – talányosabb a halál idejénél.

Uram, Krisztus Jézus! 

Köszönöm, hogy megváltottál a bűneimből és azok következményeitől. Téged dicsőítve szeretném élni múlandó földi életem, mely mégis a múlhatatlan örök élet felé tarthat, csakis általad. 

Ámen

Készíts ingyenes honlapot Webnode