Tibor
Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust. (ApCsel 8,35)
Tudunk-e Fülöpök lenni mások számára? Ez a kérdése mai igeszakaszunknak. Ugyanis Fülöp abból az ézsaiási részből kiindulva, melyet olvasott, de nem értett a kincstárnok, az alapján beszélt Jézusról. Elmondta neki, hogy ez a szakasz Jézusról szól, Benne teljesedett be. Isten Fia, az Úr Jézus Krisztus közénk jött, Ő vállalta a szenvedést értünk is, helyettünk is, miattunk is. Ismerjük-e az Igét annyira, hogy másoknak beszéljünk róla? Ismerjük-e Jézust annyira, hogy másoknak beszéljünk róla? Arról tudunk bizonyságot tenni, ami bennünk van. Ha Krisztus él bennünk, erről tudunk beszélni. Ha még nem él bennünk, akkor az valami más lehet, de nem egy engedelmes, az Úrra mutató bizonyságtétel. Krisztus tanítványai bizonyságtévő emberek. Örömmondó békekövetek, akik hirdetik a Szabadító, az Úr Jézus közénk jövetelének értelmét, célját, ránk nézve való minden áldását. Krisztus nélkül nincs bűnbocsánat, sem örök élet. De Krisztusban mindezt megkaphatja mindenki, aki hit által elfogadja. Ám először hallania kell erről embertársainknak, lehet, hogy éppen tőlünk. Vegyük komolyan azt, hogy használni akar bennünket az Úr. Legyünk vele és mellette, majd engedjük, hogy elküldjön oda és azokhoz, akikhez akar. Ne felejtsünk el Róla bizonyságot tenni, rámutatni az Úr Jézusra, akire mindenkinek – személyválogatás nélkül – szüksége van.
A világ jobban tudja, mint mi, hogy mi illik Isten népéhez. A keresztény embertől mindig megkívánja, hogy Istennek tetsző élete legyen, és megbotránkozik, szemrehányást tesz, és lenézi az olyan hívőt, aki méltatlan hitéhez.
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, hogy ismerhetlek és beszélhetek Rólad másoknak. Mindenkinek szüksége van Reád. Nem lehet kevesebb a feladatom, minthogy Téged vigyelek közel másokhoz.
Ámen
