Tibor

Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. (Zsolt 90,4)

Mint a tegnapi nap – mondja az Ige. A tegnapi nap tanulsága számunkra, hogy vegyük komolyan a mai napot. A mai nap is nagyon hamar tegnapi nappá lesz. Ha halljuk Isten szavát, Isten figyelmezetését, ma kell figyelnünk rá, mert gyorsan tegnappá lesz. Ha ma indít a Szentlélek valaminek a megcselekvésére, azt ma kell megtennünk, mert igen hamar eltűnik a lehetőség. Azért mondja az Ige egészen határozottan: „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket” (Zsid 3,15). Mint egy őrjárási idő éjjel – így fejeződik be Igénk. Az éjjeli őrjárat azt mutatja, hogy az éjszaka idején is várnak ránk feladatok. Vannak idők, és vannak helyek, ahol éjszaka is vigyázni és őrködni kell. Az Úr Jézus sohasem szűnt meg arra figyelmezetni a tanítványait, hogy vigyázzanak és imádkozzanak – ezt nekünk sem szabad elfelejtenünk soha! Az Énekek Énekében olvassuk: „Én elaludtam, de lelkemben vigyázok.” (Én 5,2) Lélekben vigyázunk, testünk őrállója a lelkünk. Ha testünk alszik, ha a test pihen is, de a lélek mindenkor kész, és mindenkor vigyáz. Ezt ne felejtsük el soha! 

Isten nem szégyelli a múltadat, ha jelened és jövőd az övé. (Ecsedi Aladár)

 Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Uram a mának minden lehetőségét. Segíts, hogy ne szalasszam el, amit Te készítesz számomra! 

Ámen