Subsignanus
Fennszóval kiálta Jézus mondván: Elói, Elói! Lamma Sabaktáni? (Mk 15,34)
A mai napról a Biblia azt mondja: „Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg” (1Pét 2,24). Rossz meghalni olyan bűnért, amit nem is követtünk el. De ennél még szörnyűbb az az érzés, hogy Isten is elhagyott. Ezt a szót használja Pál apostol, amikor arról ír: „…Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott…” (2Tim 4:10). Pál apostolnak szüksége lett volna Démászra, de nem tudta őt elérni. A kereszten Jézusnak is szüksége lett volna az Atyára, de elérhetetlen volt számára. Azonban nem jelenti ez, hogy tévedett volna a zsoltáros, amikor azt írta: „… sosem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz…” (Zsolt 37,25) Abban a pillanatban, amikor Jézus felkiáltott, ez egyáltalán nem volt igaz. Mindnyájunk bűnét felvitte a keresztre, ha felnéztek rá, ahogy a kereszten függ, ott egy pletykást, hazudozót, megcsalót, akár alkoholistát, sőt: gyilkost láthattak. Krisztus Jézus maga vállalta, hogy a helyükbe lép – sőt a mi helyünkbe is. Ez a lépése nekünk örök életet ajándékozott, mert Isten ezzel egyetlen Fiára zúdította igazságos ítéletét. Amikor tehát Jézus így kiáltott a kereszten: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”, ezt azért tette, hogy nekünk soha ne kelljen így kiáltanunk. Amit ezek után hitből teszünk, azzal Egyetlen Urunknak szolgálunk elsősorban, mindenki más csak a haszonélvezője. Krisztus Jézus minden napunkat, életünk minden részletét figyelemmel kíséri: „Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok.”
És megfeszítvén őt, eloszták az ő ruháit, sorsot vetvén azokra, ki mit kapjon. Vala pedig három óra, mikor megfeszíték őt. Az ő kárhoztatásának oka pedig így vala fölébe felírva: A zsidók királya. Két rablót is megfeszítének vele, egyet jobb és egyet bal keze felől. És beteljesedék az írás, a mely azt mondja: És a bűnösök közé számláltaték. (Mk 15,24-28)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram az áldozatod.
Ámen