Subsignanus
Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. (Ef 2,9)
A Bibliában azt olvassuk, hogy Isten „minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt… és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban” (Ef 2:5). Isten elküldte Jézust a mennyből a földre, hogy egy napon mi a földet elhagyva a mennybe mehessünk. Ez Isten jóságának bizonyítéka még azok számára is, akik még nem hisznek. Isten jósága olyan nagy ajándék, hogy azt akarja, soha ne felejtsük el. Tehát, ha Egyetlen Urunknak tetsző életet akarunk élni, akkor törekednünk kell a jóságra. De attól, hogy valaki a helyes dogmákat vallja, még lehet rossz a lelkülete. Isten kegyelme vonzza az embereket, nem pedig taszítja őket. Pál apostol ezt így fogalmazta meg: „a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők” (Róma 12:10). Istenfélőnek lenni azt jelenti: jónak lenni, szeretetben élni. Ennek a földi világnak a szeretete hamis szeretet. A legtöbbször testi, vagy érdekszeretetet látunk magunk körül, mert a világ az igazi szeretet forrását legtöbbször nem ismeri. Aki tiszta szeretetet kíván, annak a forráshoz kell menni. Krisztus Jézus szeretetében nem találunk semmi földit, semmi testit, semmi anyagit, semmi érdekszeretetet. Milyen nagy szeretettel tudott odafordulni a megvetett, a parázna samáriai asszony felé vagy állt meg a vak Bartimeus mellett. Jézus ezt a tiszta szeretetet az Atyától vette, Akinél megtalálta a szeretet örök forrását. Ehhez a forráshoz járt valahányszor szükségét érezte annak, hogy szíve megteljen az Atya szeretetével, így az Ő szeretete nem fogyott el soha. Még Júdás csókját is el tudta fogadni, tudott imádkozni azokért is, akik megfeszítették. Ezek mind azt mutatják, hogy az Ő szeretete, az Atyával való kapcsolata folytán állandóan pótlódott. Nekünk van-e rendszeres utánpótlásunk, van-e állandó kapcsolatunk Krisztus Jézussal?
Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk. (Ef 2,10)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Hozzád mindig jöhetek.
Ámen