Subsignanus
Isten által dicsekedem az ő igéjével; az Istenben bizom, nem félek; ember mit árthatna nékem? (Zsolt 56,5)
Amikor Isten azt kérdezte Ádámtól: „Hol vagy?”, ő így felelt: „Elrejtőztem… mert féltem…” (1Móz 3,9). Azóta is bujkálunk bizonyos dolgok elől. Elbújunk erőltetett mosolyok mögé, udvarias szavak mögé, melyeket nem is gondolunk komolyan, társadalmi szokások mögé, melyeket egyébként meg utálunk. De elbújunk olyan dolgok mögé, amikben hiszünk ugyan, de hitünket nem fejezzük ki. Mert félünk, hogy vajon mit gondolnának vagy mondanának az emberek. Próbáljuk elkerülni a konfrontációkat, igyekszünk megspórolni az érzelmi energia befektetést. Rövid távon könnyebbnek tűnik, hogy úgy viselkedjünk, mintha a dolgok nem zavarnának, vagy úgy tegyünk, mintha egyetértenénk, mikor a valóságban teljesen más a véleményünk. Ez hosszú távon persze nem működik, mert a békesség több, mint a viták hiánya. Amikor azért maradunk csendben, hogy elkerüljük a konfrontációt, akkor végül valami sokkal fontosabbat hagyunk ki: a kapcsolatokat. Például, ha azért nem mondjuk ki a véleményünket, mert attól félünk, nehogy túl nagy hullámokat keltsünk, akkor végül tele leszünk nehezteléssel. Elidegenedünk embertársainktól, és talán annak a lehetőségét is elveszítjük, hogy jobbá tegyük a dolgokat. Ha pedig nem merünk hitünkről vallást tenni, mert félünk, hogy kinevetnek, akkor elveszítjük annak lehetőségét, hogy reményt adjunk valakinek, akinek igazán szüksége van rá. Nézzünk szembe a félelmeinkkel, hagyjunk fel a bujkálással, és kezdjünk el élni. A Jézus mellett megfeszített lator mit tett azért, hogy elnyerje az örök életet? Mit fogadott el tőle Jézus? A hitét – egyszerű, őszinte, feltétlen hitét Krisztus Jézusban. Ennyit vár tőlünk is el Egyetlen Urunk, és ez minden, amit fel tudunk ajánlani. Amennyit a lator Jézus életéből látott, elég volt számára, hogy meggyőzze arról, valóban Ő az Isten Fia. Ha bárkiről is azt gondoljuk, hogy őt már nem érheti el a kegyelem, emlékezzünk erre a latorra a kereszten. Engedjük, hogy az Isten elvégezze munkáját az életükben. Isten egyedül a hitet várja, és csak azt fogadja el. Ha meg akarunk "dolgozni" azért, hogy bejussunk Isten országába, hát rossz úton járunk... Az üdvösség csak hit által nyerhető el. Ne kételkedjünk abban, hogy Krisztus Urunk befogad családjába, ha közeledünk Őhozzá. A lator nem kételkedett, nem kellett ígérgetnie sem. Teljes szívével hitt, és üdvösséget nyert. Mi is elnyerhetjük ezt a dicsőséget.
Dicsérem Istent, az ő ígéretéért, dicsérem az Urat az ő igéretéért. Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem? Tartozom, oh Isten, az én néked tett fogadásaimmal; megadom néked a hálaáldozatokat; Mert megszabadítottad lelkemet a haláltól, bizony az én lábaimat az eleséstől; hogy járjak Isten előtt az életnek világosságában. (Zsolt 56,11)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Hozzád tartozom.
Ámen
