Subsignanus
Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen! (Jn 14,27)
Az életünk tele van meglepetésekkel. Van közte olyan, aminek örülünk, és van olyan, aminek nem. Egyik évben jól prosperál a cégünk, a befektetéseink szépen jövedelmeznek, a másik évben minden összeomlik. Azokról, akikről azt gondoljuk, hogy kezükben van az irányítás, kiderül, hogy sarlatánok... „Erre nem számítottunk.” - szól a begyakorolt klisé. Amikor Krisztus Jézus azt mondta tanítványainak, hogy el fog távozni tőlük, a tanítványok bepánikoltak. Ezért mondta nekik: „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” (Jn 14,26). Fel kell ismernünk életünkben a Szentlélek jelenlétét, és kapcsolatot kell építeni Vele. Ő nem valami „dolog” vagy személytelen erő, hanem Az Örökkévaló Lélek, Krisztus küldötte, a képviselője. Megtanít arra, amit még nem tudunk, és emlékeztet arra, amit hajlamosak vagyunk könnyen elfelejteni. Ami pedig a legjobb: Ő megnyugtatja gondolatainkat, és békességet ad a szívünkbe, bármit is hoz az élet. A Biblia életünk különböző időszakát sorolja fel: „Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. ... Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. ... Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak. ... Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek. Megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek. Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének.” (Préd 3,2–8). Isten határozza meg életünk minden egyes szakaszát: „Életem ideje kezedben van” (Zsolt 31,16). Mit kell tehát tennünk, ha új életszakaszba lépünk? Kérjük a Szentlélek segítségét, mert Ő a tanácsadónk, a Pártfogónk. Ha tanácsra van szükség, mert nem tudjuk, mit kellene tennünk, Krisztus Jézus a Szentlelke által mindig elérhető, kész arra, hogy utat mutasson nekünk. Sohasem vagyunk egyedül, hacsak nem akarunk egyedül lenni. Amit Jézus tett követőiért, azt teszi most a Szentlélek értünk. Krisztus Jézus új korszakba küld minket, és velünk küldi Tanácsadóját is. Utunkat nem kell egyedül járnunk, velünk lesz a Szentlélek, akiről Jézus azt mondta: „ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek” (Jn14,26). A változás nemcsak az élet velejárója, de Isten tervének is elengedhetetlen része. Gedeon egyszerű földműves volt, de hadvezér lett belőle. Mária, egy szegény parasztlány, Krisztus édesanyja lett. Saulból, a farizeus rabbiból, Pál apostol, a világot bejáró evangélista lett. Simon-Péter úgy tervezte, hogy halász lesz, Krisztus arra hívta, hogy "emberhalász" legyen. Megbízatásunkat Egyetlen Urunktól kapjuk. Az ezen a világon eltöltött életünk csupán felkészít az örök életre. Ezért írta Pál apostol: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk” Olyat, amilyet most még elképzelni sem tudunk.
Elmegyek, és eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, hogy azt mondtam: Elmegyek az Atyához; mert az én Atyám nagyobb nálamnál. És most mondtam meg néktek, mielőtt meglenne: hogy a mikor majd meglesz, higyjetek. (Jn 14,29)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is kiválasztottál.
Ámen