Subsignanus

Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak te reád néznek a mi szemeink. (2Krón 20,12)

Vannak az életünkben olyan helyzetek, amikor időbe telik, amíg kiderül, hogy bölcsek vagy ostobák voltunk-e. Akár hosszú idõ is eltelik anélkül, hogy kiderülne, jól vagy rosszul döntöttünk. Amikor már az aratás ideje jön, késő változtatni a művelés folyamatán. Várni kell a következő vetési idényig. Ráadásul a bizonytalanság nem azt jelenti, hogy rossz a vezetés, csak még hangsúlyosabbá teszi, hogy a vezetésre szükség van. A bizonytalanság az a környezet, ahol a jó vezetés leggyakrabban felfedezhető. A valóságban csak nagyon kevés olyan alkalom van, amikor valamiben teljesen biztosak lehetünk. Mivel folyton úgy kell döntéseket hoznunk, hogy közben csak korlátozott információ áll rendelkezésünkre, a cél ne az legyen, hogy kiküszöböljük ezt a bizonytalanságot. Sokkal inkább az, hogy kifejlesszük magunkban az Istenbe vetett feltétlen bizalom képességét. Amikor például Mózes átadta a vezetést Józsuénak, sok minden megváltozott. Józsué negyven éven keresztül azt tanulta, hogyan igazodjon el, és hogyan élje túl a viszontagságokat. Vezetése alatt azonban eljött az ideje annak, hogy népe belépjen az Ígéret földjére. Márpedig ami a pusztában működött, nem feltétlenül működött az Ígéret földjén. Ezért Isten ezt mondta neki: „Légy erõs és bátor... veled lesz Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.”  Életünk során sok olyan dolog van, amiben nem lehetünk biztosak, főleg olyankor, amikor új területre indulunk. Azt azonban soha nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne lássunk világosan. Ne legyenek kétségek bennünk az elhívásra, a végső győzelmedre vonatkozóan. Bölcs Salamon többet írt a tanácskérésrõl, mint bármelyik más bibliai szerzõ. Tehát még a királyoknak is szükségük van jó tanácsokra. Csak azok fognak boldogulni, akik ezt alázattal elismerik. Időnként kénytelenek vagyunk feladni vagy módosítani terveiket azért, hogy álmuk valóra válhasson. Azok, akik ezt megteszik, azok érik el céljukat.

Úgy néznek szemeink az Úrra, a mi Istenünkre, mígnem megkönyörül rajtunk! Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk! Mert igen elteltünk gyalázattal. Lelkünk igen eltelt a gazdagok csúfolkodásával, és a kevélyek gyalázkodásával. (Zsolt 123,3)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy minden napon velem vagy.

Ámen

 
Készíts ingyenes honlapot Webnode