Subsignanus

Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, A ki adta önmagát váltságul mindenekért. (1Tim 2,5)

Amikor Pál apostol Timóteust felkészítette a szolgálatra, megtanította neki, hogyan működik a gyülekezet. A legfontosabb dologgal kezdte, az imádsággal: „Mielőtt bármi mást tennél, imádkozz! Mielőtt bármi mást tanítanál, tanítsd a gyülekezetedet imádkozni!” Azért ez a legfontosabb, mertha Isten nem áll mellettünk, nem fogunk sikert elérni. A legtöbben értelmünkkel elfogadjuk ezt. Elmondunk egy rövid imát az étkezések előtt, az Istentiszteleteket is imádsággal kezdjük. De kevesen értik meg az imádság igazi jelentőségét. Mi se próbáljuk azzal áltatni magunkat, mintha mi képesek lennénk előidézni dolgokat imádság nélkül. Ha egy gyülekezet nem imádkozó közösség, akkor nem számít, milyen jól prédikál a lelkész, milyen szépen énekel a kórus, vagy milyen gyönyörű az épület. Ahhoz, hogy egy gyülekezet sikeres legyen, nem szabad elfeledkezniük arról, hogy Krisztus Jézus azt mondta: „az én házam imádság háza legyen” (Luk 19,46). Nem azért járunk templomba, hogy mások előtt parolázzunk, hogy jó énekeket hallgassunk, azért jövünk, hogy az Istennel találkozzunk. A lelkész is, kin keresztül Egyetlen Urunk szól hozzánk, az Ő eszköze, de az imádságot semmi sem pótolhatja. Az imádság alapvető fontosságú a keresztyén ember személyes életében csakúgy, mint a gyülekezet életében és a szolgálatában. Ahogy egy épület stabilitása az alapon múlik, úgy ad az imádság biztos alapot az életünkhöz. Jézus Krisztus példát mutatott arra, milyennek kellene lennie az imaéletünknek. Nyilvános szolgálatát imádsággal kezdte, és imádsággal fejezte be. „Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt, kiment, elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.” A tanítványok azt kérték, tanítsa őket imádkozni. Hogy mennyire fontos az imádság? Péter apostolt csak Krisztus imádsága őrizte meg a teljes összeomlástól, amikor megtagadta Egyetlen Urát. De Krisztus Jézus imádkozott érte, és ez megmentette őt, hogy végül az egyházát reá építse. Az egyetlen ok, hogy a mi életünk sem csupa kudarcból áll, az az, hogy Jézus értünk is imádkozik. 

Tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, A ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson. (1Tim 2,3)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy értem is utánam jöttél.

Ámen

Készíts ingyenes honlapot Webnode