Subsignanus
Az Úr, a te Istened maga megy veled; nem marad el tőled, sem el nem hágy téged. (5Móz 31,6)
Sok ember az életének egy szakaszában elkezd azon tanakodni, hogy mi lesz vele, ha felnőnek a gyermekei, és ő "egyedül marad". Ahhoz, hogy le tudjuk gyõzni a magánytól való félelmet, a következõ dolgokat kell tennünk. Először is meg kell értenünk, kik vagyunk. A tudósok arról, hogy a világunk teremtetett-e avagy valami nagy "ősrobbanás" terméke, meglehetősen sokat vitatkoztak már. Azt azonban leszögezhetjük: nem egy egysejtű papucsállatka leszármazottja vagyunk valamelyik pocsolyából. Mi „félelmes és csodálatos” módon lettünk megteremtve. (Zsolt 139,15). Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtettünk” (Ef 2,10). Nem számít, az sem, hogy mi a társadalmi helyzetünk. Amikor Krisztus Jézus imádkozni tanított minket, így kezdte: Mi Atyánk... Egyetlen Urunk azt szeretné, ha így ismernénk, és így szólítanánk Őt, azt akarja, hogy mi is így gondolkodjunk Őróla, és így érezzünk iránta. Isten a mi Atyánk – ha megértjük ezt az igazságot, elkezdhetjük legyőzni a magánytól való félelmeinket. Több nemzedéknyi hívő énekelte életének legsötétebb éjszakáján: „Hűséged végtelen, Atyám, nagy Isten!” Minden körülmény között és minden szenvedésedben igaz: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (Jersir. 3,23). A szenvedés és a nehézségek nem törlik el az Isten hűségét, Ő „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz...” (Zsid 13,8). Azért nem leszünk sohasem magányosak még egyedüllétünk idején sem, mert, senki és semmi sem választhat el bennünket az Isten szeretetétől.
Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban. (Róm 8,39)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy nem vagyok magányos.
Ámen
