Subsignanus
Mert nem ellenség szidalmazott engem, hisz azt elszenvedném; nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem, hiszen elrejtettem volna magamat az elől: Hanem te, hozzám hasonló halandó, én barátom és ismerősöm. (Zsolt 55,13)
Semmilyen fegyver nem ejt olyan mély sebeket, mint az, ha valaki elárulja bizalmunkat. Mai Igénkben egy megsebzett szív kiált fel... Dávidot mélységesen megrázta az árulás. Azt mondja, ha ellenség tette volna ezt vele, azt elhordozná, de legközelebbi barátja tette, akiben megbízott: „… te, magamfajta ember, bizalmas jó barátom, akivel meghitt barátságban voltam; az Isten házába együtt jártunk a gyülekezet körében” (Zsolt 55,14). A barátja tette, akiről sosem gyanította volna, akire legnagyobb titkait bízta, hittestvére, akivel együtt járt Istentiszteletre. Egy hitszegő barát lett ellenséggé, és őmiatta életveszélyes helyzetbe került. „Kezet emelt jóbarátjára, és meggyalázta a szövetséget. Szája simább a vajnál, de veszekedésen jár az esze. Beszéde lágyabb az olajnál, pedig olyan, mint a kivont kard.” (Zolt 55,21). De hogyan tette túl magát a fájdalmán Dávid? Szavakba öntötte érzéseit, az Istennel beszélt róla, az Egyetlen Úr kezébe tette a helyzetet: „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.” (Zsolt 55,23). Ma is ezt kell tennünk hasonló szituációkban, így talpra tudunk állni, tovább tudunk lépni. Dávid a helyes hozzáállást választotta. Ahelyett, hogy másoknak panaszkodott volna sebzett szíve miatt, fájdalmát és csalódottságát Istennek öntötte ki. Ellenség vette körül és halálos veszedelemben forgott, de tudta, hogy Isten megalázza ellenségeit, számára pedig biztonságot garantál. Ha az ösztöneinkre hallgatunk, érzelmeinket követve cselekszünk ahelyett, hogy engednénk, hogy az Isten Igéje megújítsa elménket, akkor olyan utat választunk, amin csak romokat hagyunk magunk után. A következők fognak történni: Minél többször felemlegetjük sérelmeinket, annál jobban fogyatkozik a hitünk. Ha senki másban nem bízunk, csak önmagunkban, az szkeptikussá tesz bennünket. Az állandó védekező beállítottság eltaszítja azokat, akik barátkozni szeretnének. Ebben az a legrosszabb, hogy a magányt saját magunknak köszönhetjük, így az őszinte kapcsolatok hiánya gátolja a sebzett szív gyógyulását. Ha pedig nem lépünk tovább, a múlt fogságában ragadunk. Az árulást Isten szerinti módon kezelve, csak a jövendő feladataira koncentráljunk.
Ellenségeim minden napon tátognak reám: bizony sokan hadakoznak ellenem, oh magasságos Isten! Mikor félnem kellene is, én bízom te benned. Isten által dicsekedem az ő igéjével; az Istenben bizom, nem félek; ember mit árthatna nékem? ... Meghátrálnak majd ellenségeim, mikor kiáltok; így tudom meg, hogy velem van az Isten. Dicsérem Istent, az ő ígéretéért, dicsérem az Urat az ő igéretéért. Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem? (Zsolt 56,3-12)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy minden napon velem Vagy.
Ámen
