Subsignanus

Mert hitben járunk, nem látásban. (2Kor 5,7)

Az Isten az igaz hitet tette az élet egyetlen járható útjává, nem kínál egyéb választási lehetőséget: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsid 11,6). De felvetődik a kérdés: ki az igaz? Pál apostol írja: „tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit, és nem a törvény cselekvése által…”. A megigazulást (tehát igaznak nyilvánítva, mintha sosem vétkezett volna) nem lehet kiérdemelni, ez egy ajándék, amelyet hit által fogadhatunk el. Ha hitünket Krisztus Jézusba vetjük, akkor Isten szemében igazzá lettünk. Mit jelent az, hogy járni? A járáshoz fel kell kelni, és el kell indulni. Nem üldögélhetünk céltalanul az elragadtatásra várva. A járás folyamatos cselekvés, így elkötelezve magunkat arra, hogy minden erőnkkel az Istentől kapott cél elérésére koncentrálunk... A cél eléréséhez használnunk kell az Egyetlen Urunk által vezetett természetünket. Az Isten Igéje mutatja meg az Ő akaratát. Mit jelent hitben járni? Jézus azt mondta: „Minden lehetséges annak, aki hisz” (Mk 9,23). A hit nem emberi erőfeszítésben gyökerezik, hanem az Isten korlátlan hatalmában és változhatatlan Igéjében. „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által” (Róm 10,17). A hitben járás tehát cselekvést kíván: „Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet” (Jak 2,18). Amíg nem cselekszünk, a hit haszontalan, meddő, halott... Ha hitben járva tesszük meg lépéseinket a cél elérése érdekében, annak jutalmát arathatjuk. 

Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel. Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne. (2Kor 5,21)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy hitemet Tetőled kaptam.

Ámen

Készíts ingyenes honlapot Webnode