Subsignanus

Ha valakinek van füle a hallásra, hallja. (Mk 4,23)

Nagy általánosságban a hallottak felét azonnal elfelejtjük, nyolcvan százalékát pedig mindössze egy nap alatt. Amikor hallgatunk valamit, a megértés legyen a cél, ne az adatok halmazának memorizálása. Azok tudnak jól tanulni, akik figyelmes hallgatók, ők vannak mindig tele új ötletekkel is. Amíg nem tanulunk meg figyelmesen hallgatni, nem fogjuk megtudni, milyen közel kerültünk egy áldáshoz. Hányszor mondtuk azt, hogy több időt fogunk fordítani arra, hogy meghallgassuk azokat az embereket, akik számítanak az életünkben? Ha nem ragadjuk meg az élet különleges pillanatait, észre sem vesszük, de már el is szalasztottuk. Fordítva is igaz: azok az emberek válnak a legfontosabbá az életünkben, akik igazán meghallgattak minket. Ha mi is ilyenné szeretnénk lenni, néhány dolgot meg kell fontolnunk. Nézzünk egyenesen a beszélőre. Ne becsüljük le őt azzal, hogy a vele való beszélgetés közben mással foglalkozunk. Csak rá figyeljünk. Ne szakítsuk félbe. Ha állandóan a szavába vágunk, akkor ő azt fogja gondolni, hogy nem tulajdonítunk nagy értéket a mondandójának. Ne próbáljunk meg benyomást tenni rá a "nagy" tudásunkkal, vagy, hogy fontosabbnak tartjuk a saját hozzáfűznivalónkat. Függesszük fel az előítéleteinket. Ne prejudikáljunk, hanem várjuk meg, míg megismerjük az egész történetét. Ezek nem egykönnyen betartható viselkedési formák a kommunikációnkban. Azonban kigyakorolhatóak. A jó hír az, hogy még nem késő figyelmes hallgatósággá válni. Azért, mert Krisztus Jézus iránt elkötelezettnek lenni nem jelenti azt, hogy fura, ítélkező, antiszociális vagy a "bűnös" világtól teljesen elszigeteltek legyünk. Az Egyetlen Urunk iránti elkötelezettség azt jelenti, hogy önmagunk legjobb változatává érjünk, pont olyanná, mint amilyennek az Isten szeretne látni bennünket.

Ezeket beszélem a világon, hogy ők az én örömemet teljesen bírják ő magokban. Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság. (Jn 17,13)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy formálsz bennünket.

Ámen

Készíts ingyenes honlapot Webnode