Örs
2020.05.03 10:24
„Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését. A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önként, hanem annak akaratából, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. De nemcsak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek zsengéjét kapták: mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.”
Alapige: Pál levele a rómaiakhoz 8,18-23
Kedves Testvérek!
Az ember életének egy bizonyos szakaszában, akár valamilyen esemény hatására eljut odáig, hogy felteszi a kérdést: mi az értelme az életemnek? Mert élni jó, mindenki szeret élni. Azonban az élet értelmének a megfejtése egy nagyon bonyolult dolog. Olyannyira, hogy saját válaszaink általában nem elégségesek ahhoz, hogy megválaszoljuk ezt a kérdést. Az élet tehát egy titok, mindenki számára. Misztérium, márpedig az Isten a misztériummal mindig valami nagyon fontosat igyekszik elrejteni a szemünk elől. Márk evangéliumában olvassuk többször is, hogy miután Jézus meggyógyított egy beteget, azt mondta neki, hogy ne mondja el senkinek, hogy ő gyógyította meg. Aztán jöhet a találgatás, vajon miért mondta ezt, sőt ha a gyógyult nem mondta el senkinek, akkor talány volt mindenki előtt, hogy miként gyógyult meg. Sőt, mielőtt Jézus felment volna a mennybe a kíváncsi tanítványoknak annyit árult el Isten eljövendő tervéről, hogy nem az ő dolguk tudni azt, amit az Atya a maga hatalmába helyezett. Krisztus megbízta az apostolokat az egyház létrehozásának emberfeletti feladatával, de a részletekről semmit nem árult el, misztifikálta.
Pállal visszatekintve a misztérium természetéről és életünk természetéről is megtudhatunk egy nagyon fontos dolgot, mégpedig azt, hogy „A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá”. Őszintén megvallom, hogy ennél jobban még számomra senki nem fogalmazta meg azt, ami akár a saját evilági életemre is vonatkozik. Az ószövetségi Prédikátorok könyve egyébként nagyon szép részletességgel le is írja, hogy mi minden hiábavalóság az életünkben és bizony, ha azt a listát elővesszük és megnézzük, akkor azt látjuk, hogy nem sok minden marad, ami nem hiábavalóság egy emberi életben. Jakab apostol így fogalmaz a hiábavalóság életérzéséről: „Most tehát, akik azt mondjátok: „Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk”, azt sem tudjátok, mit hoz a holnap.” Persze Jakab, aki ismerte Jézus tanítását könnyen beszél, de igazából véve az ember élete során anélkül, hogy ismerné az evangéliumot, alaposan megerősíti a bibliai igazságot. Az ember érzi, tudja, hogy az élet, amit él az alapvetően hiábavaló, hiszen lehetnek földi célok, de a létezés valódi nagy indokát úgyse tudjuk ezekkel megmagyarázni. Miért? Mert „a teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá”. Egyébként Pálnak ez a megállapítása szépen összecseng azzal, amit a korinthusiaknak mond „ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.”.
A keresztyén ember igazából nem is arra törekszik, hogy az élettel kapcsolatos nagy dolgokon töprengjen, nem az a célja, ahogy azt egy egykori reklám szövege is hirdette: „élj úgy, hogyha lepereg előtted életed filmje, érdemes legyen visszanézni”. Nem, a cél nem ez, a cél a reménység kimunkálása a szívünkben és ezzel együtt reményteljes életet élni. A keresztyén élet szépsége tehát a reménységtől duzzadó hétköznapok megélése.
Pál apostolnak ebben a levelében fordul csak elő, hogy állandó jelzővel illeti azt a világot, amiben élünk, mégpedig úgy fogalmaz, hogy a „teremtett világ”, az a teremtett világ, amely mindenekelőtt sóvárogva várja az Isten fiainak a megjelenését. A sóvárgás általában egy hiányérzet kielégítésére ösztönző vágy, tehát valami hiányzik ebből a világból és ezért ez a világ sóvárogva várja, hogy az meglegyen, mégpedig nem egyéb, mint az Isten fiainak a megjelenése, jelenléte.
Sokan akartak már egy Isten és egyház nélküli világot, mindezidáig sikertelenül, ezért nem is tudjuk, hogy milyen is lenne ez a világ Isten és az őt képviselők nélkül. Van az úgy, hogy akkor érezzük meg igazából a hiányát valaminek, ha az valóban eltűnik és többé nem elérhető a számunkra. Azonban Isten fiaival, ahogy Pál fogalmaz, nem történhet ez meg, sőt Isten fiainak az a szerepük, hogy megjelenjenek a teremtett világban. Itt értjük meg igazából a misztérium lényegét is: a teremtett világ, amely pontosan teremtettségétől fogva értékes és ezért emeli ki Pál, hogy itt nem akármilyen világról, hanem a teremtett világról van szó, azért létezhet a hiábavalóság korlátai közt, hogy meg se történhessen az, hogy esetleg ne sóvárogjon azután, ami valódi tartalmat és lényeget hoz számára.
A Teremtés könyvében a bűneset története sokkal egyszerűbben rávilágít erre az állapotra. Ott ugyanis miután az ember a jó és rossz tudásának fájáról szakítva arra a képességre tett szert, hogy a maga emberi módján tudja, hogy mi a jó és mi a rossz, nem maradhatott az édeni állapotok között. Így a ma is tapasztalható teremtett világ állapotai közé cseppent, de az Istennek gondoskodnia kellett arról is, hogy az ember ne térhessen vissza az édeni állapothoz, mégpedig azért, hogy a maga által immár tudott jó és rossz közti döntés emberi képességével az isteni teremtést ne ronthassa meg.
Érthető tehát, maradt a hiábavalóság állapota, mert Isten nem ezt szánta az embernek, nem ezt a létformát, amiben ma élünk, ezt mi okoztuk magunknak, gyakorlatilag kiléptünk Isten által meghatározott szerepünkből. Ez csupán az a létállapot, amiben arra várakozunk, hogy visszanyerjük egykori életünket az Isten által teremtett rendben, annak céljával és indokával együtt.
Ezért beszélhetünk arról, hogy viszont ezt az életet, amit ebben a teremtett világban élünk, egyszóval életünk mindennapjait életünk kezdetétől annak végéig csak Isten, az ő reménységet tápláló üzenetet képes megtölteni lényeggel. Olyan lényeggel, ami túlmutat a saját életünkön. Persze ezt nem egészen értjük még, hiszen ez egy misztérium és ráadásul túl is mutat a mi értelmünk korlátjain, pontosan azáltal, hogy túl mutat a teremtett világon önmagán. Isten fiaira bizatott viszont az, hogy mindezt az isteni reményt, üzenetet, lelkiséget, értékrendet megéljék ebben a hiábavaló teremtett világban.
Imádkozzunk a teremtett világért, imádkozzunk a reménység kiteljesedéséért. Imádkozzunk türelemért, hitért és kitartásért és Isten kegyelméért, hogy mihamarabb véget érhessenek a megszorító intézkedések.
Pállal visszatekintve a misztérium természetéről és életünk természetéről is megtudhatunk egy nagyon fontos dolgot, mégpedig azt, hogy „A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá”. Őszintén megvallom, hogy ennél jobban még számomra senki nem fogalmazta meg azt, ami akár a saját evilági életemre is vonatkozik. Az ószövetségi Prédikátorok könyve egyébként nagyon szép részletességgel le is írja, hogy mi minden hiábavalóság az életünkben és bizony, ha azt a listát elővesszük és megnézzük, akkor azt látjuk, hogy nem sok minden marad, ami nem hiábavalóság egy emberi életben. Jakab apostol így fogalmaz a hiábavalóság életérzéséről: „Most tehát, akik azt mondjátok: „Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk”, azt sem tudjátok, mit hoz a holnap.” Persze Jakab, aki ismerte Jézus tanítását könnyen beszél, de igazából véve az ember élete során anélkül, hogy ismerné az evangéliumot, alaposan megerősíti a bibliai igazságot. Az ember érzi, tudja, hogy az élet, amit él az alapvetően hiábavaló, hiszen lehetnek földi célok, de a létezés valódi nagy indokát úgyse tudjuk ezekkel megmagyarázni. Miért? Mert „a teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá”. Egyébként Pálnak ez a megállapítása szépen összecseng azzal, amit a korinthusiaknak mond „ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.”.
A keresztyén ember igazából nem is arra törekszik, hogy az élettel kapcsolatos nagy dolgokon töprengjen, nem az a célja, ahogy azt egy egykori reklám szövege is hirdette: „élj úgy, hogyha lepereg előtted életed filmje, érdemes legyen visszanézni”. Nem, a cél nem ez, a cél a reménység kimunkálása a szívünkben és ezzel együtt reményteljes életet élni. A keresztyén élet szépsége tehát a reménységtől duzzadó hétköznapok megélése.
Pál apostolnak ebben a levelében fordul csak elő, hogy állandó jelzővel illeti azt a világot, amiben élünk, mégpedig úgy fogalmaz, hogy a „teremtett világ”, az a teremtett világ, amely mindenekelőtt sóvárogva várja az Isten fiainak a megjelenését. A sóvárgás általában egy hiányérzet kielégítésére ösztönző vágy, tehát valami hiányzik ebből a világból és ezért ez a világ sóvárogva várja, hogy az meglegyen, mégpedig nem egyéb, mint az Isten fiainak a megjelenése, jelenléte.
Sokan akartak már egy Isten és egyház nélküli világot, mindezidáig sikertelenül, ezért nem is tudjuk, hogy milyen is lenne ez a világ Isten és az őt képviselők nélkül. Van az úgy, hogy akkor érezzük meg igazából a hiányát valaminek, ha az valóban eltűnik és többé nem elérhető a számunkra. Azonban Isten fiaival, ahogy Pál fogalmaz, nem történhet ez meg, sőt Isten fiainak az a szerepük, hogy megjelenjenek a teremtett világban. Itt értjük meg igazából a misztérium lényegét is: a teremtett világ, amely pontosan teremtettségétől fogva értékes és ezért emeli ki Pál, hogy itt nem akármilyen világról, hanem a teremtett világról van szó, azért létezhet a hiábavalóság korlátai közt, hogy meg se történhessen az, hogy esetleg ne sóvárogjon azután, ami valódi tartalmat és lényeget hoz számára.
A Teremtés könyvében a bűneset története sokkal egyszerűbben rávilágít erre az állapotra. Ott ugyanis miután az ember a jó és rossz tudásának fájáról szakítva arra a képességre tett szert, hogy a maga emberi módján tudja, hogy mi a jó és mi a rossz, nem maradhatott az édeni állapotok között. Így a ma is tapasztalható teremtett világ állapotai közé cseppent, de az Istennek gondoskodnia kellett arról is, hogy az ember ne térhessen vissza az édeni állapothoz, mégpedig azért, hogy a maga által immár tudott jó és rossz közti döntés emberi képességével az isteni teremtést ne ronthassa meg.
Érthető tehát, maradt a hiábavalóság állapota, mert Isten nem ezt szánta az embernek, nem ezt a létformát, amiben ma élünk, ezt mi okoztuk magunknak, gyakorlatilag kiléptünk Isten által meghatározott szerepünkből. Ez csupán az a létállapot, amiben arra várakozunk, hogy visszanyerjük egykori életünket az Isten által teremtett rendben, annak céljával és indokával együtt.
Ezért beszélhetünk arról, hogy viszont ezt az életet, amit ebben a teremtett világban élünk, egyszóval életünk mindennapjait életünk kezdetétől annak végéig csak Isten, az ő reménységet tápláló üzenetet képes megtölteni lényeggel. Olyan lényeggel, ami túlmutat a saját életünkön. Persze ezt nem egészen értjük még, hiszen ez egy misztérium és ráadásul túl is mutat a mi értelmünk korlátjain, pontosan azáltal, hogy túl mutat a teremtett világon önmagán. Isten fiaira bizatott viszont az, hogy mindezt az isteni reményt, üzenetet, lelkiséget, értékrendet megéljék ebben a hiábavaló teremtett világban.
Imádkozzunk a teremtett világért, imádkozzunk a reménység kiteljesedéséért. Imádkozzunk türelemért, hitért és kitartásért és Isten kegyelméért, hogy mihamarabb véget érhessenek a megszorító intézkedések.
Ámen
