Örs
„Izráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok, azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a bűnösök keze által keresztre szögeztétek és megöltétek. De őt Isten feltámasztotta, feloldva a halál fájdalmait, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt. Mert ezt mondja róla Dávid: „Az Úrra tekintek szüntelen, mert jobbom felől van, hogy meg ne tántorodjam”.” Apostolok Cselekedetei 2,22-25
Kedves Testvérek!
Péter azt mondja Krisztusról, hogy „lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt”. Az ember hite sokszor megbicsaklik, sokszor kevés. Sokan élnek hit szerint, de mégis a hitük nem elég ahhoz, hogy teljességgel lássák Isten hatalmát. A húsvéti csoda pontosan erre a hatalomra mutat rá nagyon egyértelműen. Életünk felett sok olyan dolog szerez hatalmat, amit nagyon nehéz legyőznünk, vagy egyáltalán nem is tudjuk legyőzni. A halál mindezek közül a hatalmak közül a legnagyobb. A végső elmúlásra minden ember sóhajtva és beletörődve mondja, hogy senki sem kivétel és előbb vagy utóbb mindannyiunk életében bekövetkezik. Hirtelen, vagy elhúzódó betegséggel, fiatalon vagy idősen, de mindenképp bekövetkezik a halál pillanata életünkben. Érdekes, ahogy Péter fogalmaz Krisztussal kapcsolatosan: „De őt Isten feltámasztotta, feloldva a halál fájdalmait, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt.”. A minden életet legyőző erő képtelen fogva tartani az isteni erőt. Sokan a halált a megszűnés állapotával azonosítják, ezért semmilyen érzékelést nem kapcsolnak ehhez az állapothoz. Vége, nincs tovább, nincs érzékelés. Péter mégis a halál fájdalmának a feloldásáról beszél. Bizonyára egy szerettünk elvesztése fájdalmas, ahogy Jézus halála is fájdalmas volt Máriának, az édesanyának, ahogy az volt a tanítványoknak is, de tudjuk, azt, hogy a keresztyén hit értelmezése szerint a halál nem egy élettelen állapot, sőt az apostol szerint a halál mindenkinek fájdalmat okoz. Igazából nem értjük és nem tudjuk teljes mértékben, hogy a halál, mint lelki folyamat milyen állapot. A Bibliában is olvasunk néhány utalást a halál állapotára, ahogy most is azt olvassuk, hogy Isten nélkül, pusztán önmagában csak a halál, csak az elmúlás, csak az élet megszűnése egy fájdalmas dolog. Efelett viszont Isten uralkodni tud, és az, ami elnyelne, bekebelezne minket és talán örök sötétségbe vagy kínok közé zárna, az nem tudta a názáreti Jézust fogva tartani.
A halál legyőzése, egyben a megváltás lényege. Ez azt jelenit, hogy megváltás nélkül valóban joggal tarthatunk a haláltól, de ha Krisztus megváltott minket, akkor egyben megkaptuk a halál fogságából való felszabadításunkat is. Kérdezheti valaki, hogy ez ilyen könnyen megy? Elfogadjuk Krisztust megváltónak és kész? Lényegében igen, de e mögé az egyszerű igen mögé tekintve óriási és bonyolult folyamatot látunk. A halál fogságából való kiszabadulás először is annyira képtelen dolog, hogy egyedül Isten képes rá önmaga, hogy ezt megtegye. Másodszor a megváltás folyamata, korántsem egyszerű dolog. Ehhez is Isten Fia – a tökéletes áldozat – kell, hogy megtörténhessen, valamint az Atya akarata, szeretete, fájdalmas döntése, az ember akaratlan bűnének a kiteljesedése, mégis nagyon akaratlagos tevőlegessége. Igaz? Nem olyan egyszerű folyamat, az egyszerű igen mögötti valóságtartalom. A megváltás folyamata annyira bonyolult, hogy emberi logika és ésszerűség mentén lényegében logikátlan. Ezt tehát csak hittel lehet megérteni és elfogadni. Ez azt jelenti, hogy elfogadom, hogy ennek így kellett történnie és az emberi bölcsességnél sokkal nagyobb bölcsesség és hatalom rendelte így, mégpedig jól rendelte, a lehető legmegfelelőbben. Ennek a belátására csak bibliás szívvel lehet törekedni és végül eljutni. A Szentírás fogja összefüggéseiben feltárni előttem a megváltás folyamatát és annak evilági vonatkozásait. Ezért is idézi Péter apostol a zsoltárokat, azaz az ő korában a leírt ige szavát: „Az Úrra tekintek szüntelen, mert jobbom felől van, hogy meg ne tántorodjam”.
Ennek a zsoltáridézetnek több szerepe is van Péter beszédében. Először is utal a feltámadt Krisztusra, akit úgy támadhatott fel a halálból, hogy szüntelen bizalommal tekintett az Atyára és habár nehéz volt még neki is kiinni a poharat, sőt imádkozott is, hogy ha lehet, akkor ezt ne keljen megtennie, mégis a bizalma töretlen volt az őt szerető Atyában. Másodszor viszont utal énrám ma élő hívő keresztyénre. A hitben ugyanis nagyon könnyű meginogni, legalábbis a hit lényegével kapcsolatban az ember hajlamos alul értékelni mindazt, amiben hihet. Azt mondjuk, persze elhiszem Krisztus feltámadását, de vajon tényleg elhiszem? Erre mondja azt Péter, hogy aki nem szeretne meginogni az az Úrra tekint szüntelen. Ez egy látás, Istent kereső hívő élet, amely tudja, ha Istenre tekint, megtalálja őt mindennapjaiban, akkor bizony ott az Úr az ő jobbja felől és semmi esetre sem engedi, hogy megtántorodjon. Életünkben szeretjük a biztos pontokat, hiszen ezek biztonságot adnak. Biztos pont a gyereknek a szülő, és ha nem az, akkor annak a hiányát nagyon meg tudja érezni a gyerek, de biztos pont egy életkor után a szülőnek a gyermek. Ilyen biztos pont a család, a testvér, a barát, az otthonunk, a hazánk, nemzetünk, ahová tartozunk és megvisel, ha bármelyikről is kiderül, hogy nem az. De van a keresztyének életében egy másik biztos pont, az pedig a másik keresztyén testvér. Péter zsoltáridézetében a kérdés is benne van, vajon én biztos pont vagyok-e. Vajon Istenre tekintek-e szüntelen, hogy lássam, ő ott a jobbom felől és nem engedi, hogy megtántorodjam.
Adjon Isten erőt mindannyiunknak, hogy megláthassuk, ott az Úr a mi jobbunk felől és nem enged megtántorodni, sőt erős kősziklává szilárdít, ahogy azt Péterrel is tette. Ámen
Imádkozzunk egymás hitének erősödéséért. Imádkozzunk a járványban elhunytak hozzátartozóiért, az egészségügyi dolgozókért. Imádkozzunk nemzetünkért, hazánkért és az egyházért, különösen a zsoltáridézetre helyezve a hangsúlyt: „Az Úrra tekintek szüntelen, mert jobbom felől van, hogy meg ne tántorodjam”.
