Örs
„Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.” (Lk 24,32-33)
Kedves Testvérek!
Az emmausi út két tanítvány számára elhozta a találkozást a feltámadt Jézussal. Tudjuk, hogy Jézus a feltámadása után több emberrel is találkozott, Pál szerint több mint ötszáz emberrel, mégis az emmausi út kiemelt fontosságú eseménnyé vált ezek közül a találkozások közül.
Először is talán azért, mert Jézus végigjárta ezekkel a tanítványokkal az emmausi utat. Türelmes volt velük és megértő. Meghallgatta panaszukat, nem oktatta ki őket. Másodszor, Jézus is Emmausba tartott, egy volt az útja a tanítványaival. Nem tudjuk mi lehetett Emmausban, a kis falu neve is csak így maradt fenn a Szentírás lapjain, hogy volt két tanítvány, akik oda igyekeztek és melléjük szegődött a feltámadt Jézus. Emmaus attól vált különlegessé mégis, hogy itt a két tanítványnak minden addigi célját, amiért oda kívánt menni elhomályosította a feltámadt Úrral való találkozása.
A Jézussal való találkozás ma is ugyanúgy történik, ahogy az az emmausi úton történt. Jézus útitársként szegődik mellénk útközben és talán nagyon sokáig fel sem ismerjük, hogy Ő van velünk, ám amikor megtörténik a felismerés, akkor az annyira meghatározó eseménnyé válik, hogy átformál mindent bennünk.
Az emmausi tanítványok azt kérdezték egymástól, hogy vajon nem hevült-e a szívük, amikor beszélt nekik Jézus az Írásokról. Keresték magukban a jelt, a szikrát, amit az ige tüze gyújthatott bennük, mégis a tiszta látást csak azután kapták meg, hogy Jézus kinyilatkoztatta magát nekik. A kinyilatkoztatás egy lelki esemény, egy spirituális tapasztalat, ami az ember szívében megy végbe, ami megértéssel párosul. Az emmausi út üzenete, hogy Isten megkeres, felkészít, majd kinyilatkoztatja magát nekünk. Fel tehetjük a kérdést, hogy akkor mi az ember feladata az egészben? Sok ember azért nem tapasztalja meg a kinyilatkoztatás örömét, mert nem fogékony az üzenet meghallására. Az evangéliummal kapcsolatos fogékonyság nem egyéb, mint egy lelki orientálódás, úgy is nevezhetjük, hogy lelkiség. Ha érdekel az evangélium, ha keresem Istent, ha valóban úgy érzem, hogy meg akarom találni Őt, akkor vagyok fogékony. Ezek a tanítványok rendkívül fogékonyak voltak, hiszen a nagypénteki eseményről beszéltek, bántotta őket, ami történt Jézussal és próbálták megérteni, hogy miért kellett megfeszíteni a Mestert.
Az is fontos, hogy miután találkoztak Jézussal visszatértek Jeruzsálembe a többi tanítványhoz, ahol megerősítették egymás tapasztalatait. A Jézussal való találkozás arra ösztönözte őket, hogy újra találkozzanak azokkal, akikkel együtt követték Jézust. Amikor valaki találkozik Istennel, azonnal elkezdi a többi hívő társaságát keresni. Ez amolyan természetes vágy, olyan közösségben lenni, olyan emberek társaságában, ahol arról a csodálatos tapasztalatról tudunk beszélni, amit mindannyian átéltünk. Az gyülekezet közösségének ereje és rendkívüli különlegessége nem egyéb, mint annak az apropója, amiért létezik. Ez pedig nem más, mint a Krisztushívők közössége, akik azért alkotnak egy közösséget, mert a feltámadt Úrról tesznek bizonyságot és kapnak újabb hitélményeket. Az egyház kétezer éves történelem során kizárólag ebből az erőből és kiapadhatatlan forrásból táplálkozik. Ez az egyház ereje és hatalma, ami nem evilági, hanem Jakab szavával élve „onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá”. Isten újra és újra megbizonyítja az Ő népének, az Ő valóságát, mégpedig úgy, hogy egymás hite és bizonyságtétele által kapunk újabb és újabb erőt. Ezért nem mondhatunk le a közösségről, ezért nem vonulhatunk remeteként félre a világból. Emlékezzünk Jézus szavára: „Ti vagytok a világ világossága, nem rejthető el a hegyen épült város” vagy „Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban.” Ámen
Imádkozzunk a szolgálatokért, a keresztyén misszióért és a keresztyén közösségekért, különösen azokért, akik nehéz körülmények közt végzik a szolgálatukat és az üldözött keresztyénekért!