Örs
„Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.” (1Kor15,20)
„Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és így lettetek hívőkké."
Kedves Testvérek! Ézsaiás próféta könyvében a 62. fejezet 6. versében ezt olvassuk: „Falaidra Jeruzsálem, őröket állítottam. Soha ne hallgassanak, se nappal, se éjjel! Ti, akik az Urat emlékeztetitek, ne legyetek némák!”. A húsvét évente megismétlődő ünnep. A legtöbb ember, ha nem is többször, de évente legalább egyszer találkozik húsvét csodájával, a keresztyénség legnyilvánvalóbb okát és mibenlétét szemlélheti. Ézsaiás próféta viszont azt mondja, hogy azok, akik az őrhelyre álltak, akik Jeruzsálem falain teljesítenek szolgálatot, azok szüntelen arra emlékeztetik Istent, hogy a falakat meg kell védeni. Az egyházban szolgálók arra emlékeztetik Istent, hogy a tanúság szolgálatának szüntelen folynia kell. Ezért ezen a mostani húsvétünnepen nem tehetünk egyebet, mint a lehető leglényegesebb dologról beszélünk. Arról a szolgálatról, amit az egyház végez és arról, hogy miért végzi az egyház ezt a szolgálatot.
Figyeljük meg, amikor arról van szó, hogy a keresztyénség lényegéről kell beszélni, Pál apostol nem ismer alkut. Itt nincs semmi letagadni való, nem lehet mellébeszélni, sőt kiegészíteni sem kell a történteket. Pál szavai nem fennköltek, nem ékesszólóan akarja bebizonyítani a korinthusiaknak, hogy lényegében mi a keresztyénség értelme, hanem egyszerűen közli a puszta tényeket. Ráadásul Pál úgy kezdi ezt a tényközlést, hogy azt mondja: „Eszetekbe juttatom…” Ennek a rövid mondatnak azért van jelentősége, mert arról a körülményről árulkodik, melynek a feltételei közt mindig is hirdették és hirdetik az evangéliumot. Az az igazság, hogy a világ feledékeny természetű, sőt legyünk konkrétabbak, az ember feledékeny természetű. Elfelejtjük ígéreteinket, fogadalmainkat, sokszor elfelejtjük embertársainkat vagy elfelejtjük az emberséget és többek között sokszor megfeledkezünk arról, hogy miért is van egyház, miért is vagyunk mi keresztyének, hívők, az egyház tagjai. Ez nem vád, ez tény. Erre mondja az apostol, hogy „Eszetekbe juttatom…”.
Fontos, tehát, hogy a lényegről mindig beszélni kell. Nem lehet a keresztyénség lényege nélkül egyházat építeni, nem lehetne bizonyságot tenni a hitről, sőt, hogy mondja az apostol? „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk”. Magyarán, ha csak a látható egyház szervezetét, annak evilági tevékenységét vagy éppen helyzetét veszem figyelembe, akkor egy elég nyomorult helyzetet kell látnom, sőt, ha ehhez tartozok, akkor én magam is nyomorult vagyok. A fiatalok azt mondanák erre a helyzetre vagy az ilyen emberre, hogy „béna”.
Tegyük hát fel magunknak a kérdést az ige tükrében? Valóban bénák vagyunk? Persze bénázni lehet, el lehet dolgokat szúrni vagy rosszul csinálni; de az egyház, a Krisztusban hívő ember rendeltetésénél fogva béna lenne? Mert gyakran összekeverjük az egyházi bénázást azzal, hogy az egyház és a hívő ember rendeltetésszerűen béna vagy sem.
A világ és a világot uraló korszellem, főleg az utóbbi évszázadban megpróbálta elhitetni azt, hogy a keresztyénség nem más, mint egy teljesen jószándékú, ám naiv és ebből fakadóan kicsit béna vallásalapító munkájának az eredménye, akinek valahogyan túl sok követője akadt. Aztán mostanság már eljárt felette az idő, mert a modern ember immáron felvilágosult természeténél fogva érti és tudja, azokat az értékeket, amelyeket Jézus és utána az egyház hirdetett évszázadokon keresztül egyfajta vallásos köntösben. Ilyen szempontból tehát az egyház idejétmúlt ódon intézmény, ahová persze lehet tartozni, sőt hinni is lehet Jézusban, ámde ez megmosolyogtató.
Ehhez képest az ige egészen más dologról beszél. Arról beszél, hogy a keresztyéneknek nem valami tradicionális közösség hagyományápoló egyesületét kell fenntartaniuk, ahol a külsőségek és az írt szabályok rögzített értékszempontjai alapján viselkedünk, hanem emlékeznünk kell és tudnunk, hogy miért is hiszünk Jézus Krisztusban, miért vagyunk keresztyének és miért élő az egyház.
Pál az írja: „Ámde Krisztus feltámadta a halottak közül…” Ez az egy szó „ámde” világit rá arra, hogy aki nem hisz Jézus feltámadásában az teljesen rossz úton jár. Persze nem hívőként, teljesen természetes, hogy nem igazán foglalkozzunk Jézus feltámadásának gondolatával. Ámde hívőként, keresztyénként, az egyházhoz tartozóként, reformátusként mennyire természetes nem hinni Jézus feltámadásában? Semennyire, mert ha ez így lenne, azonnal ott állna előttünk a tarzuszi Pál és mondaná is rögtön, „ámde”. A keresztyén embernek nem lehet megkerülni Jézus feltámadásának tényét és az abban való hitet. Erre épül fel az egész egyház reménysége. Nem létezne egyház enélkül a tény nélkül és az ebben való biztos reménység nélkül. Húsvét nagy talánya és nagy botránya a világ előtt is pontosan az üres sír ténye. Mert abban idáig mindenki egyetértett, mert nem is tehetett egyebet a tények láttán, hogy húsvét hajnalán az a bizonyos sír márpedig üres volt. Persze sokféleképpen lehet aztán magyarázni az üres sír tényét. Pál apostol viszont arról is bizonyságot tesz, hogy voltak olyan emberek még az ő korában is, mint a tanítványok és még vagy legalább ötszázan, akik nem elméleti síkon értelmezték az üres sír tényét, nem érdekül vagy elméleteik mentén fejtegették ennek kérdést, hanem tapasztalati élményük volt egy másik tényről, nevezetesen, hogy találkoztak a feltámadt Jézussal. Ez nem mindenkinek, ám sokaknak megadatott. A Feltámadottal való találkozások tanúságtételei többfélék. Ott vannak az asszonyok beszámolói, a tanítványok tapasztalatai, az emmausi úton lévők élményei, Tamás hitetlensége és végül bizonyságtétele, hogy „Én Uram és én Istenem”, majd végül Pál beszámolója. Az evangéliumok is megjegyzik, hogy Jézus sokakkal találkozott a feltámadása után. A lényeg, hogy ezek mind egytől egyig élménybeszámolók, nem elméletek, teóriák és magyarázatok a megmagyarázhatatlanra. Krisztus feltámadása, tehát ma nekünk is egy élmény, az az élmény, amiből táplálkozik a mi hitünk és reménységünk. Az élmény viszont az, ahogy a szóban is foglaltatik, hogy valamit megélünk, átélünk, szervesen életünk részévé válik.
Pál azt mondja, hogy Krisztus feltámadt, mint „az elhunytak zsengéje”. Sokan úgy gondolják, hogy a feltámadással Jézus mindent elvégzett, nekünk semmi dolgunk nincs, mint ezt elhinni és szépen leélni az életünket. Holott pontosan arról van szó, hogy a zsenge nem több mint valami kezdetnek a jele, első az élettel teli dolgok közül. Zsenge lehet az új hajtás tavasszal vagy egy állat elsőszülöttje. Jézus tehát bemutatja a feltámadás csodáját, ami nem csak egy egyszeri dolog, hanem arról van szó, hogy minden ember életének része. Ebbe belegondolva egy egészen különleges dinamikát fedezhetünk fel az egyház és a hívő ember életében, mégpedig azt az erőfeszítést, amivel az egyház és a hívő ember nemcsak a feltámadásban, de mindenben az ő Urához hasonlóvá akar válni. Nem is lehet másképp keresztyénnek lenni, nem elég csak hinni Jézusban, hanem krisztusszerűvé is kell válni. A nem krisztusszerű egyház, a nem krisztusszerű keresztyén élet nem tölti be rendeltetését. Ne felejtsük el, Krisztus a zsenge a többi hajtás mi vagyunk, akik az ő útján járunk. Ez húsvét élő ereje akár napjainkban is. Ezek után már csak az a feladatunk, hogy Krisztusra tekintve tőle tanuljuk meg azt, hogy miképp és hogyan cselekedjünk vagy gondolkodjunk bizonyos dolgokról vagy bizonyos helyzetekben. Ámen.
Imádkozzunk, hogy Isten Lelke vezessen minket a felismerésre, amikor az evangéliumot olvassuk és abban a Krisztus példáját keressük.
Imádkozzunk azokért az erényekért, amelyeket Krisztus hordozott: a szeretetért, irgalomért, megbocsátásért, mások megértéséért.
Imádkozzunk, hogy az egyház és a hívők hite és munkája segítse a megbékélést és az emberi élet megbecsülését.
Imádkozzunk a kórházi dolgozókért, azokért, akik ebben a mostani helyzetben azon fáradoznak, hogy emberi életeket mentsenek
Imádkozzunk egymásért, távolban lévő szeretteinkért, egyházunkért, népünkért és a világért
Imádkozzunk a járványban megfertőződött betegekért
Imádkozzunk a járványhelyzet enyhüléséért és megszűnéséért.
