Örs
„Jer, lássuk az Úr keresztjét, melyet felvett érettünk…”
A nagyböjt utolsó hete a nagyhét. Nagyhéten a reformátusok nemcsak a lelküket, hanem a környezetüket is igyekeztek felkészíteni a nagy ünnepre. Ilyenkor takarították, festették ki a házat (régiesen: meszeltek), majd elérkezett nagycsütörtök estéje és beállt egészen nagypéntek estig a „református böjt”. Nagyszombaton láttak hozzá rendszerint az ünnepi étkek elkészítéséhez, húsvétra.
A nagyhét Krisztus szenvedésének három nagy stációját mutatja meg számunkra: Az első nagycsütörtök, Krisztus lelki szenvedése. Ez az utolsó vacsora tanítványaival, ahol a szeretet közösség helyett az árulással kell szembenéznie. Jó példája ez a földi bűnös létnek, annak, amiért Jézus közénk jött. A bűn ott lapul az emberi szívek mélyén és legmeghittebb pillanatokat és a legőszintébb emberi kapcsolatokat is meg tudja mérgezni. Júdás árulása kezdete a bűn kiteljesedésének és nyilvánvalóvá válásának. A Gecsemáné kertben Jézus megtapasztalja a magányt. Itt már nemcsak Júdás, hanem a többi tanítvány sincs vele, még Péter is elalszik, annak ellenére is, hogy ő fogadkozik, soha nem árulná el az Urat. Amikor pedig Jézust elfogják, a tanítványok egytől-egyig tehetetlenek, félelmükben elszaladnak. Végül a főpap házánál Jézusnak azzal is szembesülnie kell, hogy nincs igazság, ami a jót jónak, a rosszat pedig rossznak mondaná. Itt derül ki az is, hogy nincs emberi erő, ami ezt a bűnt legyőzhetné. Péter tagadása - ahogyan azt Jézus mondta - beteljesül és szégyenkezve kell neki is a többi tanítvány sorsát vállalni.
Nagypéntek Pilátus udvarától a szenvedés útján át a Golgotáig vezet. Ezek az események Jézus testi szenvedésének stációi egyben a második nagy stáció az említett három közül. Ebből a szenvedésből nincs kiút, ezt csak elviselni tudja valahogyan valameddig de végül bele kell halnia, amikor már nem bírja tovább. Pilátus megmentené Jézust, de nem tudja, Cirénei Simont kényszerítik, hogy vigye a keresztet, de nem viheti mégsem Jézus helyett. Ezt a keresztet csak Jézus viheti, ahogy énekeljük is: „Jer, lássuk az Úr keresztjét, melyet felvett érettünk”. Mindenki láthatja, az is aki átkozza, az is, akit szenvtelenül hagy ez a látvány és az is aki emiatt sír és bánkódik. Jézus kereszthordozása nyilvános esemény. Ma is ezt hirdetjük: Jézus felvette a keresztet helyettünk és meghalt értünk. A Golgotán a szenvedések órái után Jézus Istenhez kiállt, majd meghal. A testi-lelki szenvedés után csodák, gyász és mély csend pillanatai következnek, ahol csak néhányan merik a lehető leggyorsabban és titokban Jézust levenni a keresztről és elvinni a holttestét ahhoz a sírhoz, ami aztán a nagy sorsfordító esemény színhelyéül szolgál. Mégis, mintha ezek a félelemtől vezérelt emberek Isten eszközéül szolgálnának. Gondolhatjuk ezt, mert hitük és szeretetük vezéreli cselekedetüket.
A harmadik stáció a nagyszombati gyász. Ez az az időszak, amiről semmit nem tudósít az evangélium, csupán egy létező időszak, ami alatt Jézus teste a sírban volt, eltemetve, mint egy halotté. A tanítványok, az asszonyok hollétéről szintén semmit nem tudunk. Az események tudósítása csak húsvét hajnalától folytatódik. Nagyszombat a lét és nem létezés dilemmája, az élet és a halál egymásnak feszülése, a bűn és megváltás konfrontációja, egy olyan folyamat, ami az ember számára rejtett, láthatatlan, ám mégis létező folyamat, ezért is van jelentősége. Talán az egyetlen nagyszombati református ének az erdélyi énekek közt maradt ránk ennek a soraival zárom a gondolatok sorát:
„Sirasd meg, sirasd meg bűneidet, ó ember! A Krisztus sírjához úgy járulj ma könnyeddel: Gyászruhát öltözve álljatok a Golgotán, Úgy nézzetek onnan, sírjába a holt után! Jövünk, óh Úr Jézus, gyászban jövünk sírodhoz, Roskadozva jövünk, mert lelkünk nagy terhet hoz. Leomlunk fáradtan elődbe a kereszthez, Ó Jézus, Megváltónk, bűneinknek kegyelmezz! Te, kinek sírodból támadt fel az új élet, Ma veled töltjük el, ezt a napot és éjet. Imádkozva várjuk új életünk hajnalát, Úr Jézus irgalmad e szent napra vigyen át! Édes Idvezítőnk! bízva bízunk tebenned, Hogy mi még általad hálát adunk Istennek, Könyörgésed értünk, ha előtte megjelen, Lesz a mi lelkünknek bocsánat és kegyelem!”
