Örs
„Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok rá, aki a bűnösöktől ilyen szidalmazást szenvedett el, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.” (Zsid. 12,1)
Kedves Testvérek!
Ma szinte minden a koronavírus által okozott világjárványról szól. Csupán az emberi lélek csendjében tudunk másról elmélkedni vagy koncentrálni, ugyanis a világunk berendezkedett a védekezésre, félelemre, bezárkózásra és az eseményekkel kapcsolatos hírek fogadására. Ezek között a körülmények között szinte megfeledkezünk arról, hogy egyébként böjti időszakban vagyunk. Ez az a 40 napos időszak a keresztyének életében, amikor sokkal inkább figyelnek a lélekre, mint a test igényeire és ezt több felekezetnél az étkezési szokások megváltoztatásával, annak leegyszerűsítésével és szegényesebbé tételével, jellemzően a hús fogyasztásának a megtagadásával is kifejezik. Fontos időszak ez, hiszen a húsvét a keresztyén ünnepek sorában a legnagyobb esemény, a Megváltó Krisztus halála és feltámadása körüli titkot hordozza, mely mind a mai napig elementárisan hordozza a csoda erejét azok számára, akik a böjti időszak imádságos szívével átitatódva át tudnak lépni a húsvét eme titkába és megtapasztalják a feltámadás evangéliumának dicsőséges erejét.
Természetesen nem arról van szó, hogy ne figyeljünk a körülöttünk lévő világra és nem arról van szó, hogy be kell zárkóznunk egyfajta lelki és szellemi elefántcsonttoronyba. Leginkább arról van szó, hogy 2020 böjti időszakában, ezekben a rendkívüli napokban is – talán még tudatosabban, mint eddig – keresztyénként tekintsünk erre a szenvedő világra és saját magunkra is, akik ennek a világnak a részei vagyunk.
Nagy baj idején felértékelődik a hit. Ez sokszor nagy lehetőség és nagy veszély is. Ilyenkor lázas kiutakat keresünk, ez az emberi természetünk tulajdonsága. A mi hitünk forrása azonban a Szentírás, ami minden időben útmutató és forrás azok számára, akik Istent keresik, és a hitünk intenzitásának sem a bajok nagyságától kell függenie. Hitvalló eleink számára talán nem volt olyan meglepő, ha időről időre járványok pusztítottak, nekünk, a 21. század emberének viszont megdöbbentő, hogy egy olyan fejlett civilizáció, mint a miénk, mely öles léptekkel haladt a fejlődés útján előre, most meg kell torpannia és vajmi megfázásos vírus akasztja meg azt a megszokott életformát, amelyben ki-ki élte mindennapjait élte. Hitvalló eleink után nekünk is meg kell tanulnunk, hogy nem az ember, nem az emberi tudás válik egyre inkább mindenhatóvá, hanem a mindenható jelző kizárólag csakis Istenre vonatkozó tulajdonság. Mi, az ember, az emberiség a teremtés csodája által lettünk azzá, akik vagyunk és csakis Isten kegyelme tart meg bennünket, még akkor is, ha mi megfeledkezünk ezekről a dolgokról.
Három fontos dolgot helyez a szívünkre ez a mostani ige:
„Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet”. Kétféleképpen lehet megélni a mostani helyzetet. Félelemmel telve, a bezártság érzését felerősítve és rettegve attól, hogy mi fog történni velünk Ezt sokan még beletörődéssel is fogadják. AZ ige azonban arra biztat, hogy tegyük le a ránk nehezedő terhet, ne aggódjunk azon, hogy mi fog történni holnap, hiszen Jézus arra tanított, hogy a holnap majd aggódik önmagáért. Milyen jó, hogy hogy sok család most tud együtt lenni igazán, most van időnk egymásra, most nincs kifogás elszaladni egymás elől. Persze ez lehet sok családban újabb kihívás, de Isten időt ad az emberi kapcsolatok rendezésére, újra fogalmazására. Sokat kellett várni erre, és íme, most adott a lehetőség. Persze joggal mondhatjuk, hogy sokan félniük kell, hogy lesz-e majd munkájuk, miből fizetik a számláikat. Jézus pontosan erre mondja, hogy a holnap majd aggódik majd önmagáért és nekünk ebben a mostani helyzetben nem a holnappal kell foglalkoznunk, hiszen annak a problémáit nem tudjuk ma megoldani, viszont az a ma kérdése, hogy akkor, amikor van időnk egymásra, azt valóban egymásra fordítjuk-e. Tegyük hát le a terhet és hova máshová tehetnénk, ha nem Isten kezébe. Az ige nem azt mondja, hogy dobjunk le minden bennünket aggasztó gondolatot és váljunk felelőtlenné, hanem arra biztat, hogy merjünk hinni, abban, hogy ha ma Isten kezébe tesszük le életünk terhét, akkor az a jövőben áldássá válik. Aki ma így leteszi a terhét az a hívő, aki bízhat abban, hogy Isten megsegíti.
„Nézzünk fel Jézusra hit szerzőjére és beteljesítőjére”. A példaadás nagyon fontos dolog. Szülő a gyereknek, felettes a beosztottnak, idősebb a fiatalnak és még sorolhatnánk, hogy ki példaképe kinek. Valahol mindannyian példaképek vagyunk vagy voltunk valakinek és mindannyiunknak voltak példaképei. A keresztyén ember példaképe Jézus. Hogy ez mennyire fontos, az is jól mutatja, hogy sokszor az egyház történetében elégségesnek tartották Jézust csupán példaképnek tekinteni és megelégedtek az ő példájával, megfeledkezve, arról, hogy ő egyben az emberiség Megváltó Krisztusa, Isten az Istentől, ahogyan a hitvallás is fogalmaz. Jézus példája tehát a keresztyén ember számára feltekintés arra, aki nekünk a hitünket ajándékozta, aki nem csak egyszerű példakép, hanem maga Isten kinyilatkoztatása, akiben úgy bízhatunk, ahogyan senki másban. Ha bármiben elcsüggedünk, ha bármiben kételkedünk, ha gyengének érezzük magunkat, ha kilátástalannak ítéljük meg a helyzetet, az ige azt mondja: nézzünk fel Jézusra. Ez a feltekintés alapjaiban kérdőjelezi meg teljes életszemléletünket, hiszen pontosan arra mutat rá, hogy minden csüggedésünk és gyengeségünk forrása az, hogy ezidáig nem rá tekintettünk és feltárja előttünk a hit hiányának következményeit az életünkben. Az ige arra biztat, hogy nézzünk fel Jézusra, tartsuk őt példának, fogadjuk el Megváltónak és hinni fogunk, a hit pedig megerősít, felemel és beteljesíti Krisztus ígéretét az életünkben. Óriási üzenet ez, az evangélium lényegéről szól, amit kitörő örömmel és erővel kell az egyháznak, a hívőknek hirdetnie az elkövetkező időszakban. Nincs más út csak az a keskeny út, amiről Jézus beszél az evangéliumban. Aki ezen jár, Jézusra néz és Jézust követi. Ez vezet az Atyához, ez vezet hitünk beteljesüléséhez.
„Gondoljatok rá…, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek”. A keresztyénség óriási kihívása ugyanaz, mint sok keresztyén ember kihívása. Nagyon jó megtapasztalni Isten kegyelmét. Legtöbben a megtérésük után azonnal készen érzik magukat a legnagyobb feladatokra, olyan ez mint aki épp most tanult meg úszni, de máris óceánokat szelne át, nem ismerve félelmet, fáradságot és főleg nem ismerve azt az erőn felüli kitartást, ami egy ilyen vállalkozáshoz szükséges lenne. A valóság azonban az, hogy a kitartás sokkal több időt és erőt igényel, mint bármi más. Nemhiába, hogy az állhatatosság az egyik legnagyobb keresztyén erénynek számított mindig is. Aki álhatos az meg tud maradni a hitben. Hogy tudok megmaradni Isten mellett akkor is, ha épp a körülmények nem segítik ezt a megmaradást? A Sátán kísértésének ereje mindig is abban rejlett, hogy az ember állhatatosságát tette próbára, ezen bukott el Ádám és Éva is, nem tudtak Isten rendelése szerint élni állhatatosan, hanem egyszer csak ráuntak az édeni kertre és azt mondák miért nem lehetne kicsit lazábban venni a dolgokat. Nem tudták mit kockáztatnak, fel sem mérték a veszélyt, egyszerűen csak megszűntek állhatatosnak lenni, mert nem Istenre gondoltak, hanem a kígyó szavaira és a csábító gyümölcsre. Jézus Krisztusról viszont azt mondja az ige, hogy ő hűséges, azaz állhatatos volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ez az egy szóban leírható különbség – hűség vagy állhatatosság - ami nem volt meg az emberben viszont ott volt Jézus Krisztusban világít rá arra, hogy miért Jézus Krisztus és csakis Ő a Megváltó. Az ember saját természetéből fakadóan soha nem tud olyan hűséget és állhatatosságot bizonyítani Isten iránt, amit Jézus tanúsított. Saját bűnös természetünkből kifolyólag természetszerűen hajlamosak vagyunk a bűnre és ez magában hordozza az Istennel szembeni engedetlenséget, hűtlenséget. A legnagyobb igyekezetünk árán sem tudjuk megakadályozni, hogy időről-időre kilépjünk az Istennel alkotott szövetségből és engedelmeskedünk saját természetünk törvényeinek, amelyek aztán kétes természetű következményeket eredményeznek életünkben. Erre mondja az ige, hogy Csak úgy lehet a lehető leginkább Isten mellett maradni, ha tudatosan gondolunk rá. Gondolunk rá döntéseink során, és érzelmeink kibontakozása során. Gondolunk rá kétségben, bizalomban, örömben, bajban. Isten akkor van mellettem, ha gondolok rá. Persze erre sokan azt mondják, hogy Isten akkor is ott van velem, ha nem gondolok rá. Nyilván egy Mindenható Isten mindig velem lehet, ez önmagában igaz, viszont én leginkább a gondolataimon keresztül tudok kapcsolatot tartani Vele és az ember részéről akkor van tényleges kapcsolódás Istenhez, ha gondol rá. A zsidó ember számára ez nagyon fontos volt, ezért imádkoztak naponta többször és ezért volt annyi szertartás, tanítás, történet, amit el kellett mondani az idősebbeknek, a családfőknek és a gyerekeknek meg kellett tanulni, hogy beszéljenek Istenről és gondoljanak rá. Figyeljük meg, hogy mit mond az ige, miért gondoljunk Istenre és miért gondoljunk a Megváltó Krisztusra? Azért, hogy lelkünkben el ne fáradjunk, és el ne csüggedjünk. Pontosan attól akar megóvni bennünket Isten, ami a legnagyobb veszélyt jelenti számunkra. A ránk következő vasárnap virágvasárnap. A keresztyén egyház azt ünnepeli ezen a napon, hogy Jézus bevonul Jeruzsálembe, a városba, ahol majd megfeszítik és feltámad. Tekintsünk a szamárcsikó hátán bevonuló Megváltóra és gondoljunk arra, hogy a Nagy Király érkezése, akire feltekinthetünk megváltást hozott az egész emberiségnek. Ámen"
Imádkozzunk a böjti csendességben azokért, akik most nagy kihívások előtt állnak, imádkozzunk azokért, akiknek felelős döntéseket kell hozniuk és azokért is, akik az evangélium szolgálatát végzik. Végül imádkozzunk egymásért. Áldás, Békesség!
