Operatus

Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket. (ApCsel 17,26)

Az Isten időzítette születésünk pillanatát, Őneki terve van az életünkkel, és  Egyetlen Urunk sohasem feledkezik meg rólunk: „Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma!” (Zsolt 139,17). Ez olyan alap, amire biztonsággal építhetünk. A megfelelő helyen kell lenni ahhoz, hogy Isten akarata megvalósuljon az életünkben. Ezért jelöli ki a határokat. Néha azt mondja: „Ne maradj itt, én oda akarlak küldeni!” „Az Úr irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki” (Zsolt 37,23). Mert ahová Ő vezet, ott gondoskodik is rólunk. Az Őtőle kapott megbízatásokat csakis akkor tudjuk megcselekedni, ha Krisztus Jézus segít. Pál apostol elismerte: „nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak arra, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk Istentől van” (2Kor 3,5). Ami első látásra kudarcnak tűnik, gyakran a nagy visszatérés előkészítése. Nagypéntek és Húsvét vasárnapja között úgy tűnt, minden elveszett. De egy történetnek sincs vége, amíg Isten nem mondja, hogy vége. Keresztre feszítése harmadnapján Jézus Krisztus kijött a sírból. Isten megváltott gyermekeként ugyanez az erő él bennünk is: „Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által” (Róm 8,11). Földi életünkben nem fogunk megnyerni minden harcot, de a döntő ütközetet már megvívta Jézus és győzött. A győzelmet megszerezte kétezer évvel ezelőtt, amikor feltámadt a sírból. Mi is diadalmaskodhatunk mindezekben azért, amit Krisztus véghez vitt értünk. Lesznek akadályok ezután is és bizony visszaesések is, de a keresztre feszítés nélkül sincs feltámadás. Ezért, ha valami nem jól alakul a mában, ne hátráljunk meg soha, mert Isten már a jövőnket készíti elő!

Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképen a költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk. (ApCsel 17,28)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy mindig velem vagy.

Ámen