Operatus
Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad. (Ézs 54,10)
A változásra vágyás a növekedés titka az élet minden területén. A változás csak akkor lehetséges, ha akarjuk is. A változás sohasem könnyű, sok idő kell hozzá, kitartás és vágy. De a változásra való vágyat át kell fordítani a változás mellett való döntéssé, ezt a döntést pedig naponta meg kell hozni. A Biblia ezt így fogalmazza meg: „Tágas helyet keress a sátradnak, feszítsd ki sátorlapjaidat, ahogy csak lehet! Húzd meg jól a köteleidet, erősen verd le cövekeidet! Mert jobbra is, balra is terjeszkedni fogsz…” (Ézs 54,2). Egyedül az Isten segítségével képesek lehetünk rá. Isten azt mondta Jeremiásnak: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek [elkülönítettelek], népek prófétájává rendeltelek” (Jer 1,5). Egyedüli Urunk ismer bennünket. Ő teremtett bennünket, Szentlelkét Ő adta belénk: „Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük” (Zsolt 139,16). De Isten el is rendelt feladatunkra. Lehet, hogy emberek végzik a felszentelést vagy a beiktatást, de ezt Isten elrendelése előzte meg. Isten, a Teremtő mindenkit személyre szabottan formált meg, mindannyiunknak különleges, egyedi elhívása van. Isten megszentelt. Ez azt jelenti, hogy elkülönített egy meghatározott feladatra bennünket. Ezért érezzük magunkat kényelmetlenül bizonyos helyeken, bizonyos emberek társaságában. Bármennyire is próbálkozunk, nem fogunk oda illeni, mert Krisztus Jézus az Ő követésére hívott el.
Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. (Ézs 9,6)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy megszenteltél.
Ámen