Operatus
Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. (Mt 6,9)
Amikor azt hisszük, hogy a mi látásmódunk a helyes, akkor lezárt imádságokat mondunk, arra kérve Istent, hogy oldja meg problémáinkat úgy, ahogy mi jónak látjuk. Azt hisszük ez az egyetlen lehetséges megoldás, csakhogy az ilyen lezárt imádságokkal gond van. Először is megmerevedett gondolkodásmódban tart bennünket. Másodszor akadályozza, hogy Isten szemszögéből nézzük a helyzetet, pedig egyedül ez segítene. Ezzel szemben a nyitott imádság azt kéri, hogy Isten a saját módszereivel oldja meg az adott problémát. A Biblia azt mondja: „Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle.” (1Jn 5,15). A szeretet bibliai parancs, nem pedig önhatalmú érzelem. Isten nem azt kéri, hogy meleg vagy bizsergető érzéseink legyenek, hanem hogy viselkedjünk szeretetteljesen. Nem képmutatás ez? Nem, ez a megbántottságon és félelmen való felülemelkedés, az igazi hit gyakorlása. A Biblia azt is írja, hogy „a szeretet soha nem vall kudarcot” (1Kor 13,8). Az önérdekednek és irányításkényszernek meg kell hajolnia az Egyetlen Urunk akarata előtt. Amíg ragaszkodunk ahhoz, hogy nekünk van igazunk, addig mi magunk is a probléma részei maradunk. Ám ha átadjuk a problémát az Istennek, akkor tud Ő segíteni. Sokszor úgy tűnik, a dolgok kicsúsztak a kezeink közül. Ekkor kényszerét érezzük annak, hogy visszavegyük az irányítást. Ilyenkor az eredmény csak még több nem működő dolog lesz. Adjuk át Istennek az irányítást, hogy ő formálja hozzáállásunkat. Hitben járva éljünk, és ne érzéseinkre alapozva, azok megcsalnak. A zsoltáríró ezt így fogalmazta meg: „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!” Ha rábízzuk Krisztus Jézus vezetésére az életünket, akkor megnyugszunk, békességre találunk. Isten dolgozni kezd bennünk, és tudjuk: „aki elkezdte bennetek a jó munkát, el is végzi azt…” (Fil 1,6).
Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg. (Mt 6,6)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy utadat járhatom.
Ámen