Operatus
És a mit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek. (Mt 21,22)
A kételkedés egyfajta ajtó, amelyen át a sátán beléphet az életünkbe. Ha a félelem, a csüggedés, kétségbeesés beköltözik, elrabolja örömünket és a békességet. „Aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tesz…” (1Jn 5,10). Kétségeink azt mutatják, hogy nem bízunk eléggé abban, amit Isten mond. De hogyan lehet megálljt parancsolni a kételkedésnek? Ugyanúgy, ahogy minden más bűnnek: el kell ismernünk, hogy bajunk van, és kezdenünk kell vele valamit. A kételkedést nem lehet legyőzni sem észérvekkel, csak akkor adja meg magát, ha teljesen lemondunk róla. Egyszer és mindenkorra szóló döntéssel kezdődik. Ettől kezdve elhisszük azt, hogy ha valamit leteszünk az Isten kezébe, akkor Egyetlen Urunk azt kezébe veszi, és lerendezi. Újra fog kopogtatni a kétség az ajtónkon? Igen, de: „Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát” (Ef 6,16). Ne emésszük emiatt magunkat, méginkább ne birkózzunk vele. Ne hagyjuk, hogy az érzéseink befolyásoljanak, és bízzunk egyedül az Istenben, Ő megtartja szavát. Mindenki keresi, kutatja, sőt, hajszolja a boldogságot, mégis olyan sokan a lelkük mélyén sírnak, szenvednek, oly kevesen érzik helyén az életüket. Nagyon kevesen mondják magukat boldognak. Miért van ez így? Mert téves utakon keresnek, mindenhez és mindenkihez közelednek, csak az Egyetlen Úrhoz nem. Sóvárognak minden hazugság útján megszerzett mammon után. De azt, hogy sóvárognának a templom után, vajmi nehéz a ma emberéről Magyarországon elmondani. Még azokra is igaz ez, akik "verbális keresztények", azonban tetteik soha nem erről tanúskodnak. Miért hagyják ki Krisztus Jézust az életükből? Miért tartanak minden mást fontosabbnak, sürgetőbbnek, előrébbvalónak, mint a Vele való közösséget? Miért tartanak minden mást boldogítóbbnak, mint a Seregek Urának közelségét, szent hajlékainak áldott csendjét? Adjunk hálát, ha biztos szívvel elmondhatjuk önmagunkról: Az életem a helyén a van. Jó irányba tartok, ott vagyok az Úr közelében, áldásainak, javainak közelében.
Mondá pedig néki valaki: Uram, avagy kevesen vannak-é a kik idvezülnek? Ő pedig monda nékik: Igyekezzetek bemenni a szoros kapun: mert sokan, mondom néktek, igyekeznek bemenni és nem mehetnek. (Lk 13,23)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy helyére tetted életem.
Ámen