Operatus
Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek. (Jn 15,16)
Minden ember kapcsolatban van egymással, összeköt minket az, hogy így, vagy úgy, de kötődünk az Istenhez, Aki először életet lehelt belénk. Egyszerre köt minket az emberiség családjának minden tagjához, így mind egymástól függünk. Tetteinkkel hatással vagyunk egymásra. Bármit is teszünk, az mindig hat másokra is, nem létezik teljesen független cselekedet. A Biblia írja: „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek!” (Róm 13,8). Ha folyamatosan befektetünk önmagadunk fejlődésébe, akkor a növekedés egy idő után elkerülhetetlen. Néhány ember eleve nagyobb ajándékokkal született, mint mások, de a vezetés képessége igazából sokféle készség összessége. Mind megtanulható és fejleszthető, ez azonban nem történik meg egyik napról a másikra. A vezetés bonyolult dolog, sok részletből áll össze: legfontosabb a másik ember szeretete, a tisztelet, tapasztalat, lelki erő, fegyelem, jövőkép, lendület... Ahhoz, hogy valakiből hatékony vezető legyen, hosszas érlelődési folyamat kell. Ehhez folyamatosan tanulnunk kell. A bűnös szokásokról pedig egyszerűen le kell mondanunk. Amikor valaki egy önpusztító szokás csapdájában van, gyakran azt mondjuk: „ezt örökölte”. Azt mondják, ha az alkoholizmust és más függőséget örököltük, akkor bennünk van a függőségre hajlamosító gén. Krisztus Jézus nem megy bele az „öröklés vagy nevelés” vitába. Ő azt mondja: Ez csak egy lehetőség arra, hogy Isten megmutathassa szeretetét és kegyelmét azáltal, hogy megszabadítsa az embert. Lehet, hogy a megszokás túl nagy gond számunkra, de nem túl nagy Egyetlen Urunk számára. „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre” (2Kor 5,17). Isten nem tanácskozik a múlttal ahhoz, hogy meghatározza a jövőt. Mi is a Krisztus Jézussal való találkozás előtt, lelkileg halottak voltunk. Ezért: „Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” (Jn 3,3). Attól kezdve, hogy újjászülettünk, a múltnak nincs többé hatalma rajtunk.
Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek. Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Benned újjászülettem.
Ámen