Operatus

Mert hitben járunk, nem látásban. (2Kor 5,7)

A szemünk sokszor félrevezethet bennünket. Jákob fiát, Józsefet testvérei eladták rabszolgának, ruháját kecske vérébe mártották, és azt mondták apjuknak, hogy a fiút vadállatok tépték szét. József nem csupán életben volt, hanem később Egyiptom kormányzójává is lett, és megmentette családját az éhínség idején. Apja azonban ezeket az éveket gyászolva töltötte amiatt, amit látott: egy véres ruhát. Különbség van a tények és az igazság között. A tények alátámasztják, hogy nagyon rossz a gazdasági helyzet. Az igazság azonban az, hogy Isten: „… be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel…” (Fil 4,19). Egy napon Elizeus és szolgája Dótánban arra ébredt, hogy a várost körülvette az ellenséges hadsereg. A szolga ezt látva pánikba esett, Elizeus azonban ezt mondta: „Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! Majd Elizeus így imádkozott: Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az Úr megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal.” (2Kir 6,16). Egyetlen Urunk azt akarja, hogy Őrá nézzünk csak. Tudjuk azt, hogy legsötétebb pillanatodban sem kell félnünk. Ami értünk történik, sokkal nagyobb, mint bármi, ami ellenünk támadhat: „Segítségem az Úrtól jön” (Zsolt 121,2). Ezért vigyáznunk kell arra, mire figyelünk, mit gondolunk, és mit mondunk... Nem kell kántálni a propaganda-médiumok ostobaságait. A hajdani tanítványoknak sziklaszilárd talajra volt szükségük, hogy biztosan állhassanak az eljövendő viharban. Krisztus Jézus elmondta nekik, hogy rossz dolgok fognak történni a világban, méghozzá olyan mértékben, hogy ők is szenvedni fognak. Azt is kijelentette, hogy Ő el fog távozni, fölmegy a mennyekbe, és elküldi majd a Szentlelket, hogy velük legyen: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16,33). Bármilyen helyzetben vagyunk is, Jézus a helyzet magaslatán áll. Bármilyen megpróbáltatással nézünk is szembe, Krisztus Urunk át fog vinni rajta. Bár félelemmel és a világi hatalomtól rettegő emberekkel vagyunk körülvéve, a miénk lehet az Ő békessége. Ez a békesség fog erőt adni nekünk, ez fog megszilárdítani, sőt, emiatt mások is Őnála fognak választ keresni.

Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük. Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden. Mindez pedig Istentől van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és a ki nékünk adta a békéltetés szolgálatát. (2Kor 5,16)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy minden nap velem vagy.

Ámen