Operatus
Félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra. (Zsid 12,1)
A tapasztalt futók ismerik azt a jelenséget, amit a szervezetben felszabaduló vegyi anyagok okoznak, amelyek hatására az emberben eufórikus érzés támad, és nem érzi fizikai teljesítőképessége határait. Úgy érzi, képes lenne akár egész nap futni. A mai üzenet ez: tartsunk ki, fussunk tovább mi is céljaink megvalósulása felé. Ne hagyjuk, hogy bármi, ami körülöttünk zajlik manapság, szabotálja azt, amit Isten akar elvégezni bennünk. Csak átmeneti dolog az, amin most megyünk keresztül, fordulatra mindig kell számolnunk. Amikor megpróbálunk elfutni Isten elől, minden kanyarnál folyton az Egyetlen Úr karjába futunk. Ez történt Jákóbbal is. Bátyja, Ézsau haragja elől elmenekült, és amikor már túl forró volt számára a talaj apósánál, akkor onnan is lelépett. Végül, amikor már nem tudott hova futni, találkozott Istennel egy Penúél nevű helyen. Itt kapott új nevet, és a csaló Jákóbból Israel, „az Isten harcosa” lett. A Bibliában azt olvashatjuk erről: „Jákób pedig ott maradt egyedül. Ekkor Valaki birokra kelt vele, egészen hajnalhasadtáig. De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, úgyhogy kificamodott Jákób csípőjének forgócsontja, miközben vele birkózott. Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz. Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób. Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.” (1Móz 32,25–29). Amikor Isten használni akar egy embert, akkor összetöri és összezúzza, majd hatalmas csapásokkal átalakítja. Amire Jákóbnak szüksége volt, azt mind megtalálta, amikor Isten karjaiba futott. Ugyanez igaz ránk is. Amikor teljes erőből futunk a cél felé, ne figyeljük semmi másra, a múltunkat hagyjuk magunk mögött. Az a baj az emberekkel, hogy azt akarjuk, az Isten tegyen értünk valami újat, miközben mi folyton ugyanazt tesszük, mint régen. Azt szeretnénk, ha megváltoztatná a körülményeinket anélkül, hogy nekünk változnunk kellene. De ha Istentől új életet kérünk, ahhoz új mentalitásra van szükségünk. A változás olyan érem, melynek két oldala van: vessük el a régit, fogadjuk el az újat. A legtöbben azért ragadnak le lelkileg a múltban, mert folyton ugyanazokat a régi dolgokat teszik, de közben új eredményt, végkifejletet várnak. A lelki szokások fontos részei a lelki növekedésnek, de ha ez rutinná válik, akkor ott nagy baj van. Az egyáltalán nem dicső múltba révedés, esetleg annak "megkozmetikázása" sehová se vezet. Ami idáig eljuttatott bennünket, az koránt sem biztos, hogy el fog juttatni oda, ahol Isten legközelebb látni akar.
Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is ő vele. Tudván azt, hogy Krisztus, a ki feltámadott a halálból, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik, Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer; hogy pedig él, az Istennek él. Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. (Róm 6,8-11)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy új életre hívtál el.
Ámen
