Mx
A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk? (Róm 8,32)
Mai Igénk azt írja: „mindent.” Krisztus Jézusban mind egyenértékűek vagyunk. De ha a hivatásunkról van szó, akkor az értékünket az határozza meg, hogy milyen problémát tudunk megoldani. Ezért nagyobb a fizetése egy szívsebésznek, mint egy gyorséttermi alkalmazottnak. Jézus Krisztus nagy problémamegoldó volt. Amikor eljött közénk az emberek lelkileg éhesek voltak, ezért azt mondta: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik. (Jn 6,35). Tudta, hogy mivel rendelkezik, felismerte, mire van szüksége az embereknek, és megadta azt nekik. Vajon ma mi mit tudnánk tenni, mivel próbálkoznánk meg, ha tudnánk azt, hogy biztosan nem vallunk vele kudarcot? Nem véletlenül vagyunk itt, ezen a földön. Minden, amit Isten teremt, betölt valamilyen szükséget, megoldás valamilyen problémára. Amire mi kaptunk elhívást, amihez mi kaptunk egyenként tehetséget, abban fogjuk megtalálni legnagyobb örömünket. Pál apostol sátrakat készített, hogy az abból szerzett bevételből támogathassa a missziós munkáját, az evangélium hirdetését. Ne úgy érjünk életünk végére, hogy nem fedeztük fel, és nem töltöttük be azt, amire Isten elhívott bennünket. Szabaduljunk meg a „jogom van hozzá nekem” hozzáállástól, és alakítsuk ki önmagunkban a szolgáló gondolkodásmódot. Vannak, akik úgy gondolják, hogy mivel megszülettek, jár nekik egy egész életen át tartó, jól fizető állás, anyagi jólét. Jár mindenképpen, akár tettek érte valamit, akár nem. Mi a forrása ennek a jogosultság érzésnek? Egyrészt azt gondolják, hogy az emberek tartoznak nekik születési előjogaik miatt. „Mert én XY... vagyok.” Úgy kezelik ezeket a címeket, mintha tulajdonjogot bizonyító okiratok lennének, melyek feljogosítanak bármilyen kiváltságra. Lojalitásuk csakis emberekhez kötődik, teljes szervilitással párosulva. Az élet azonban nem így működik. Amikor a tékozló fiú elhagyta otthonát, és végül a disznók vályújánál kötött ki, a Biblia beszámolója szerint senki sem adott neki semmit...(Ld. Lk 15,16). Az élet realitásának arculcsapásától megalázottan hajlandó lett volna még arra is, hogy apja házában a szolgák munkáját elvállalja. Apja azonban szerette őt, és visszaadta fiúi méltóságát. Az élet nem tartozik nekünk semmivel. Lehetőséget biztosít ellenben a tanulásra, az kemény munkára, az áldozatkész szolgálatra. Így jutunk el oda, ahol Egyetlen Urunk szeretne látni bennünket.
Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő. (Jn 6,44)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is elhívtál.
Ámen