Mentorcoach
Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély? (Róm 8,35)
Hóseás próféta könyvében olvashatjuk: „És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal és ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el.” Eljegyzett az Isten minket örökre az Úr Jézus Krisztusban, és ez a szövetség közöttünk fel nem bontható. Olyan erős ez a kötelék, hogy semmi sem szakíthatja el. Lehet, hogy voltak időszakok, amikor talán elestünk, de Isten kegyelme és segítsége által ismét felálltunk. "Mert ha hétszer elesik is az igaz, ugyan felkél azért; az istentelenek pedig csak egy nyavalyával is elvesznek." (Péld.24,16). Ez a hit örömöt és biztonságérzetet ad, mindazonáltal törekednünk kell arra, hogy megálljunk benne: "Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék." (1Kor.10,12). Pál apostol többek között a magasságot és a mélységet említi, melyek nem szakaszthatnak el Isten szeretetétől. Amikor mélységben vagyunk ott a kísértés, hogy elveszítsük a hitünket és reményünket az Úrban. Ekkor magunkat sajnáljuk, magunkra figyeljünk. De Isten a mélységben is ott van velünk, hogy kiemeljen belőle. A magasságban pedig ott a kísértés, hogy elbizakodjunk, mintha már nem is lenne szükségünk az Úrra. De az Egyetlen Urunk a magasságban is ott van velünk, hogy megakadályozza a felfuvalkodottságot és megtanítson minket alázatosan járni Vele a magasságokban is. Ő mindenütt ott van velünk, még ha nem is látjuk, nem is érezzük. Ezt mondja Dávid is: "Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy." Megaláztatásban van részünk? Lehet, hogy azért mert fel voltunk fuvalkodva. Aki olvassa a Bibliát, az tudja, hogy mikor mire akarta Isten megtanítani a népét a velük történt eseményeken keresztül. Ő tudja, hogy akiket elhív, az örökre szól és azokat meg is igazítja, meg is szenteli. Még ha nem is mindig sima úton, hanem mélységekkel és magasságokkal teli úton is. „Hű az, aki elhívott titeket és ő meg is cselekszi azt.” - olykor nehéz úton járat minket Krisztus Jézus, ha hagyjuk, hogy munkálkodjon bennünk. Sok mindent kell kiégetnie belőlünk: hamis elgondolásokat, önszeretetet, túlzott ragaszkodást anyagi dolgokhoz, sőt: azt meg sem érdemlő emberekhez. Néha tragikus dolgokat enged meg az életünkben, testi, lelki gyötrődést, és mi nem látjuk ebben Isten kezét, csak a bajt. De Jézus már látja a teljes képet, mindez hatalmasabb cél érdekében történt, hogy az Isten megdicsőüljön és ezáltal sokak hite megerősödjön. Milyen bizonyság vagyunk mi a szenvedésekben az Úrról? Elkezdünk emberi segítségben bízni? Bűnös utakra térni, ezáltal fellázadunk Ellene? Így Isten nem fogja magát megdicsőíttetni, mert a bűnt nem jutalmazza meg. Meg kell halnunk a régi énünk számára, hogy Krisztusban élhessünk. Ez rettenetesen nehéz és fájdalmas dolog, de Egyetlen Urunk, a Krisztus Jézus mindvégig ott van és arra vár, hogy a romlott, bűnös természetünket kicserélhesse az Ő természetére.
