Mentorcoach
Elragadod őket, olyanok lesznek, mint reggelre az álom, mint a növekvő fű: reggel virágzik és növekszik, estére megfonnyad és elszárad. Bizony, elmúlunk haragod miatt, indulatod miatt megsemmisülünk, ha magad elé állítod bűneinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé. (Zsolt 90,5)
Mi, emberek, úgy törekszünk a dicsőségre, mintha soha nem lenne vége a fű életünknek. Mindenki híres akar lenni valamiben. Van, aki a sportban, szórakoztatóiparban, vagy éppen politikusként. Van, aki a művészetekben, zenében, festészetben, szobrászatban akar híres lenni, akar dicsőséget szerezni. Azt mondja az Úr: az ember dicsősége olyan, mint a fű virága. Ehhez az is hozzátartozik, ha a hívő ember a hívők között akar bármilyen dicsőséget magának. Amikor nem Istennek adja a dicsőséget, akár a saját, akár a gyülekezete dicsőségét. A fű elhervad, elmúlik, vége lesz. Krisztus Jézus azt mondja: „Mimódon hihettek ti, akik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?” (Jn 5,44) Egymástól nyerünk dicsőséget, az egyik fűember a másik fűembertől. Az elmúló virágú ember akar kapni dicsőséget egy másik elszáradó embertől? Micsoda botorság ez! Krisztus azt mondja, hogy van az igazi dicsőség, amit Isten ad, és azt kell keresnünk. Elhervadunk, és elszáradunk, mint a virág valóban, de ne csüggedjünk el és ne mondjuk, hogy az életünk haszontalan, hiábavaló élet. Ha hűségesek voltunk abban, amiben élnünk kellett, ha betöltöttük azt az elhivást, amire rendelt az Egyetlen Isten, akkor nem hiábavaló fáradozásunk. Ha nem akarunk többek lenni annál, aminek Egyetlen Urunk rendelt, de nem voltunk annál kevesebbek sem, akkor az életünk illatozó életté lett. Jusson eszünkbe az Ige: „Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között; ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre.” (2Kor 2,15-16) Ebben a világban rengeteg a bűn, a sötétség, visszás dolog, a hazugság. Keresztyén emberként arra hívattunk el, hogy ezeket elfedezzük, betakarjuk. Az életünkkel, a szolgálatunkkal széppé tegyük. „Mindenekelőtt pedig, legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez.” (1Pt 4,8) Annyi ember fut és rohan az öndicsőítés felé, mit sem gondolva az élettel és megannyiszor elesik, végül elbukva, föl sem kel. Legyünk mi oltalom és védelem, legyünk mentő szeretet és segítő kéz a botladozók számára. Mutassuk meg az Egyetlen Igaz Utat, a Krisztus Jézust.
Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat? Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt. (Jn 14,6)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is elhívtál.
Ámen
