Mentorcoach
Keressétek az Urat, a míg megtalálható, hívjátok őt segítségül, a míg közel van. (Ézs 55,6)
A mai Ige azt sejteti néhány ember számára, mintha Istennel előfordulhatna az, hogy egyszer közel, másszor távol van tőlünk. Ez lehetséges? Nem, az Isten mindig közel van hozzánk. Ő mondja magáról: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét. (Ézs 57,15) Tehát az Úr mindig velünk, mellettünk van, viszont ennek az ember nincs mindig tudatában. Ez okozza a távolságot. Nem az Isten van távol tőlünk, hanem mi vagyunk lélekben távol Tőle. Az emmausi tanítványok történetében Jézus két tanítványa a Mester halála kapcsán keseregnek, de a feltámadásról szóló friss hírek összezavarják őket. Ekkor szegődik melléjük a feltámadott Krisztus Jézus. Beszélget velük, vigasztalja, erősíti őket, de a tanítványok nem ismerik fel csak akkor már, amikor eltávozik tőlük. Ugyanez velünk is előfordulhat: Isten mellénk szegődik és segít. Neki erre számtalan módja van. Akár úgy is, hogy olvassuk, vagy hallgatjuk a Biblia üzenetét és az megérint. Az is lehet, hogy küld valakit, beszélgetünk egy jót és mond valami olyat, ami közelebb visz az Úrhoz. Nem biztos, hogy azonnal megtörténik ez. Lehet, hogy hetek, hónapok múlva. Isten nem ismer lehetetlent akkor sem, amikor a nekünk való segítségnyújtás a tét. A mondat második felére emelve figyelmünket, felvetődik a kérdés: mit jelent ez? Van, hogy Isten nem található meg? Hiszen az Ő léte nem korlátozott. Valóban: nem Isten, hanem az ember léte a korlátozott. Tehát ebben azt kell komolyan vennünk, hogy a mi lehetőségeink járnak le, nem az Úré! Ő mindig megtalálható, mi viszont korlátok között élünk. Az időbeliség is korlátot jelent ránk nézve. De Isten az örökkévalóságra nézve teremtett bennünket. Ott, a kiteljesedő Isten országában időtlenség lesz. Nem lesz fájdalom, szenvedés, bánat, gyász és halál sem az Ő ígérete szerint. Ott nem lesz hazugság, propaganda, megtévesztés, álszent ömlengés. Nem lesznek ott a csak szavakban jézusimádók, a világi hatalomhoz törleszkedők, a felfuvalkodott "békepapok" sem. Itt a Földön viszont mindezekben részünk van és ez is felelősséget és figyelmeztetést jelent számunkra. A Zsoltárok könyvében olvasunk egy ezzel teljesen megegyező gondolatsort: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50,15) Merítsünk erőt a mindennapokhoz ezekből az Igékből. Ha nyomorúságot hordozunk, tegyük meg a legkézenfekvőbbet: hívjuk segítségül az Urat! Lehet ezt kevésbé tudatosan tenni egy Jaj Istenem! kiáltással. De lehet ezt sokkal tudatosabban is, ezt hívják Isten előtti elcsendesedésnek, imádságnak. Azt ne felejtsük el, hogy Isten maga kéri, hogy hívjuk Őt segítségül. Az imádság az Isten előtti őszinteségről szól, nem a hosszúság a lényeg. Sőt: Amikor imádkoztok, ne legyetek bőbeszédűek, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy a sok beszéd nyer meghallgattatást. (Mt 6,7) Az Úrral való kapcsolat megerősödésével, elmélyülésével még a nyelvtani pontosság sem számít. Isten nem egy szakdolgozatként tekint az imáinkra, hanem eszközt lát benne, amely összeköti a Teremtőt a teremtményével. „Amikor imádkozunk, Isten a szívünket nézi, nem a szövegeinket.” Egészen röviden: Gondjaink vannak? Hívjuk segítségül az Egyetlen Urunkat! Amíg tart a kegyelmi idő számunkra, addig keressük Őt!
Miért adtok pénzt azért, a mi nem kenyér, és gyűjtött kincseteket azért, a mi meg nem elégíthet? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben. Hajtsátok ide füleiteket és jertek hozzám; hallgassatok, hogy éljen lelketek, és szerzek veletek örök szövetséget. (Ézs 55,3)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Hozzád mindig menekülhetek.
Ámen
