Mentorcoach
Félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra. (Zsid 12,1)
A mai Igénk egy nagyon különleges része a Szentírásnak. Egy tabló, mely nem egy osztályt, vagy egy közösséget mutat be, hanem azokat az ószövetségi alakokat, akik példákká lettek számunkra a hitben. Ők olyan történeteket éltek meg Istennel, ahol a hitük, az Istenben való bizalmuk kidomborodott. Nagyon különböző származású és életúttal rendelkező egyénekről van szó. Egyben mégis hasonlóak voltak: hittek Istenben. Manapság mi vajon rajta lehetnénk-e ezen a tablón? Felvetődik a kérdés: hol vagyunk hozzájuk képest a hitben? Őket, az ősöket a hitben, az is jellemezte, hogy többnyire idegenek és jövevények voltak, és szüntelenül mozgásban volt az életük. Állandóan úton voltak, nem véletlenül vágytak valami több után, valami stabil helyre. Ennek hatásaként bennünket, akiket körülvesz a bizonyságtétel fellege, tegyük le a ránk nehezedő terhet, és nézzünk fel Jézusra. Egyetlen Urunk úttörőként végigment a hit útján, és ebben is a példaképünk. Mit jelez számunkra ez a mozdulat: a felemelt fej, az égre tekintés? Jelenheti a tekintünk irányát; ha gondunk van, tudjuk, hogy merre felé kell keresni a megoldást. Lássuk, mit akar Isten. De nem csak a tekintetünk iránya fontos, hanem az is, hogy Kire nézünk fel? Csakis Krisztus Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére. Már volt az Ószövetségben is egy ilyen motívum, a rézkígyó története. Le is írja ezt a képet a Biblia: „És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie." (Jn 3,14) Jézus jelenti ki ezt magáról. Mindezt közösen tehetjük meg, hiszen azt mondja: „Nézzünk fel!” Egyénileg is fel lehet nézni, de egy közösség számára lehet ez közös feladat és elérhető valóság. Nézzünk fel együtt Jézusra! A fenti, mennyei városból a mi Atyánk, Aki az Ő véghetetlen szeretetéből elküldte az Ő egyszülött Fiát, Aki vele ott élt a mennyei otthon békéjében. Lehetetlen, hogy eszünkbe ne jusson az az Isten, "..Aki úgy szerette ezt a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Az Atya, Aki a többi gyermekéhez, hozzánk, az eltávolodott, a bűnbemerült fiakhoz küldi az Ő Szent Fiát. Lássuk meg, hogy ez a régi történet mégis milyen új, és hogy mennyire odavezet bennünket a Nagycsütörtök Ünnepén Isten véghetetlen nagy szeretetéhez.
Lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon. Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, a mely nélkül senki sem látja meg az Urat: Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztettessenek. (Zsid 12,13)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy felnézhetünk Reád.
Ámen
