Mentorcoach

Inti vala őket, mondván: Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől! (ApCsel 2,40)

A mai Igénk az első gyülekezet létrejötte idején hangzott el Péter apostol szájából. A Szentlélek üzenetét közvetítette a körülötte levő mintegy több ezer léleknek. Súlyos szavak ezek. Arra vonatkoznak, hogy meg kell szabadulni mindazoktól az emberektől, akik elfajultak, semmibe vették Jézus Krisztus tanításait. Kigúnyolták, megalázták, és keresztre is feszítették. Nincs más út, mint a megtérés, bűnvallás, a bocsánatkérés. Ezt követi a Szentlélek ajándéka: a megkeresztelkedés és az új élet, aminek következménye lett, hogy gyülekezetté épültek, lelki házzá. "Minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel." Az ilyen gondolkodásváltásra van szükség ma is országunkban. Megtartatásunk, létünk, a jövőnk függ attól, hogy visszatérünk-e a régi krisztusi gyökerekhez. Nem vallásoskodó, a Szentírást hamisan idéző, ájtatoskodó álkeresztény vezetőket majmolni. Nem elég csak hangzatos szavakat mondogatni, másokat bírálgatva remélni a jobb jövőt, hanem személyes bűnbánatra, váltásra van szükség. Ha ez nem történik meg, akkor marad minden a régiben, nem lesz új életünk, a visszahúzó erők posványában fetrengünk. Mi hát a teendőnk? Hagyjuk, hogy bennünket is szíven találjanak a bűnbánatra szólító felhívások, vegyük komolyan Isten üzenetét, amely elhangzik elhívott igaz szolgái által és az Egyetlen Urunk írott Igéjében. Arra van szükségünk, hogy az igazak hite által épüljünk, vegyük komolyan a Szentírás üzenetét, és ezután mi is tegyünk bizonyságot Isten végtelen hatalmáról és szeretetéről. Ezt várja el tőlünk ez a teremtett világ, Krisztus Jézus valódi megjelenítését a tetteinkben. Vajon vagyunk-e annyian, akiknek szívügye az ébredés, ennek a feje tetejére állított, velejéig romlott, korrupt, hazug világnak a megváltozása?

Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. (ApCsel 2,38)

Uram! Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram a hitemet.

Ámen