Mentorcoach
Boldog az, a ki hitt; mert beteljesednek azok, a miket az Úr néki mondott. (Lk 1,45)
Vajon mi, akik ma élünk, és keresztényeknek mondjuk magunkat, mindig feltétel nélkül rá bízzuk magunkat Istenre? Vajon amikor azt mondjuk: Hiszünk Isten mindenhatóságában, követjük-e mindenben a krisztusi utat, akkor is, ha az néha számunkra kedvezőtlennek tűnik? Minden reménytelen lenne, ha olyan Istenünk lenne, aki nem törődik sorsunkkal. Ha a mi bizalmunkon múlna a vezetés, akkor tengernyi bizonytalanságban lennénk örökre kiszolgáltatva. Egyetlen Urunk egyfolytában munkálkodik: szelíden áthatol védőbástyáinkon, és megszabadít rejtett kívánságaink szolgaságából. A vezetés problémája akkor oldódik meg, ha kétségek nélkül követjük Szabadítónkat. Ilyen kétség, hogy vajon alkalmasabb vagyok-e a Krisztus követésére, mint mások? Megkísérti minden kor hívő embereit. Még az egy csapatban fáradozókat is. Lám, Korinthusban Pál apostolt és Apollóst is kezdték összehasonlítgatni. Egyesek szerint Pál nagyszerű munkát végzett, mások azt állították, hogy Apollós felülmúlta őt. Pál apostol ezen megsértődött, de inkább az Úrra mutatott. Tudta azt, hogy nem ő és nem is Apollós áll egy gyülekezet középpontjában, hanem a Krisztus. Erre nekünk, mai tanítványoknak is mindig figyelni kell: nem ember van a középpontban, hanem az Úr Krisztus Jézus. Ezért sem érdemes összehasonlítgatni, abból csak viszály van: Ki tett többet? Ki a nagyobb? Ki a hívőbb? Ezek pedig rossz kérdések és így a válaszok sem lehetnek jók. Pál apostol alázata a példa: „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet, és aki öntöz: egyek…” (1Kor 3:6-8) A jól ismert talentumokról szóló példázat is arra figyelmeztet, hogy nem szabad hasonlítgatni. Mindenkor annyi lesz számon kérve, amit ránk bízott az Úr. Nem több és nem kevesebb. Sértődés előfordul még Isten gyermekei között is. Ám az nagyon ritka, hogy valaki azért sértődik meg, mert nem vonják be őt a szolgálatba. A Bibliában pedig olvashatunk ilyenről: „Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban.” Manapság ritka az ilyen. Inkább az a jellemző, hogy kevesen akarnak szolgálni. Igazából Isten Szentlelkének munkálkodása szabja meg mindig az irányt, a módot, ahogyan akarja az Isten, hogy munkálkodjon az ember. Sokszor gondoljuk, hogy behozzuk a templomba azt, ami a világban van. Holott, pont fordítva kellene tenni: ki kellene vinni azt, amire Isten megtanít bennünket.
Mondá pedig Jézus: Mihez hasonló az Isten országa? és mihez hasonlítsam azt? Hasonló a mustármaghoz, melyet az ember vévén, elvet az ő kertjében; és felnevelkedett, és lett nagy fává, és az égi madarak fészket raktak annak ágain. És ismét monda: Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonló a kovászhoz, melyet az asszony vévén, három mércze lisztbe elegyíte, mígnem az egész megkele. És városokon és falvakon megy vala által, tanítva. (Lk 13,21)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy mindig annyival terhelsz meg, amennyihez Te adod az erődet.
Ámen
