Mentorcoach

Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által. (Ef 2,13)

Isten már a Sínai hegyen szövetséget kötött választott népével, és arra figyelmeztette őket, hogy legyenek Neki engedelmesek, tartsák meg parancsolatait. Krisztus Jézus arra kéri az Őt követőket, hogy maradjanak meg Őbenne. Tartsák meg beszédeit és akkor megtapasztalják azt, hogy kérésük meghallgatásra talál. Ezt a szőlőtő és a szőlővessző összetartozásával magyarázza. Nekünk Jézus Krisztusban kell maradni, ahogy a szőlővessző sem élhet önálló életet. Ha értékes fürtöket akar teremni, akkor mindvégig a szőlőtőből kell táplálkoznia. Eszerint, mi emberek vagyunk a szőlővesszők, Krisztus nélkül semmit sem ér az életünk. Az az Isten akarata, hogy szorosan tartozzunk Jézus Krisztushoz. Ez azt jelenti, hogy Krisztus bennünk van, és mi is a Krisztusban. Így lesz teljes az életünk, és akkor már a kérésünk is Isten szerinti lesz, minden olyan megadatik nekünk, ami javunkra válik. Ekkor már nem kérünk hiábavalóságokat, hanem csak a hitünk növekedésére valókat. Isten igéje szól ma is mindenkihez. Míg Jézus Krisztus Izráel népéhez jött el, közöttük járt, nekik hirdette az evangéliumot, bizonyságot tett önmagáról és az örök Istenről, addig Pál apostol a pogány népekhez küldetett. Isten különös csodája, hogy Sault, a keresztyének üldözőjét választotta ki, hogy Jézus tanításának hirdetője legyen. Nagy üzenet ez a "pálfordulás" a ma élő ember számára is. Mert akik egyszer megismerték a Krisztus jó illatát, azok örömmel adják tovább, sőt kötelességük is a személyes bizonyságtétel. Az engedelmesség útján minden ember elérkezhet egy megújult élethez, és az örök élet várományosa lehet. Mi kell ehhez? A feltétel nélküli hit Jézus Krisztusban, az Ő tanításaiban, mert csak egyedül a Krisztus által mehetünk az Atyához. Így, "csakiscsak" így lesz örök életünk. A sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben egybe illeszkedik minden. Megújult életünkről tegyünk bizonyságot másoknak, hogy Istennek folyamatosan új népe legyen. 

Eljövén, békességet hirdetett néktek, a távol valóknak és a közel valóknak. Mert Ő általa van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek, Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus. (Ef 2,20)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Hozzád tartozom.

Ámen