Mentorcoach
A kit tett mindennek örökösévé, a ki által a világot is teremtette, A ki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, a ki hatalma szavával fentartja a mindenséget, a ki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban. (Zsid 1,2)
Amikor sötétség vesz körül minket, vágyunk a fény után. A fényt keressük Jézus Krisztus arcán is, de az embertársaink arcán, a saját arcunkon is. Jézus „Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása” (Zsid 1,3). A Tábor-hegyén Jézus három kiválasztott apostolának megmutatta isteni dicsőségtől ragyogó arcát, amely a mennyország fényességét mutatta meg. A Megváltó tudta, hogy szüksége lesz a három apostolának erre az istenélményre akkor, amikor majd szenvedni látják őt. Azt akarta tudtukra adni, hogy a felsebzett, megcsúfolt, véresre vert arca ugyanaz az arc, amit az apostolok a Tábor-hegyén láttak. Ha mindannyian Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve, akkor Isten szeretetének fénye a mi arcunkon is felragyoghat. Egy jól ismert, szeretett ember láttán megtapasztaljuk a jelenlét gyógyító erejét. Nyugodtak leszünk, mint a kisgyermek apja arca előtt. Krisztus Jézus arca előtt szétszórt lényünk összeszedetté válik, gondolataink rendeződnek. Érezzük, hogy éppé, teljessé válunk, kereső nyugtalanságunk lecsillapul. Még csukott szemmel is látjuk, érezzük a jelenlétét, mint védelmező, otthont adó odahajlást. Ha a szeretet fénye és sugara megérint bennünket akár imádságban, nagy örömben vagy mély fájdalomban, akkor az értelmetlenség értelemmé válhat. Az arcunk nagy kincs. De nem a külső szépség a fontos, mert arcunk belülről szépül igazán. Attól, ahogyan észrevesszük azt a sokféle szépséget, ami körülöttünk van, attól, ahogy a másik emberre rámosolygunk, attól, ahogy tekintetünkkel biztatjuk őt. Ugyanígy becsüljünk meg mi is minden arcot, amely biztat, fényt sugároz, bátorít és vigasztal bennünket. Legfőképpen pedig fordítsuk arcunkat Egyetlen Urunk, a Krisztus Jézus dicsőségben fénylő és fájdalomtól eltorzult arca felé, hogy tekintetében meglássuk az irántunk való végtelen türelmét és szeretetét.
Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük. Annakokáért ő általa vigyünk dícséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét. (Zsid 13,15)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram vigyázó szemet pillantását.
Ámen
