Mentorcoach
Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. (Ézs 60,2)
Csodálatos dolog a napfelkelte. Sokan hajlandók még sötétben felkelni, egy magasabb helyre elmenni, hogy zavartalanul élvezhessék egy napfelkelte szépségeit. Talán azért van ez így, mert a napfelkelte ragyogásával, éltető sugarával, egy új nap kezdetével új reménységet ébreszt az emberben. Mai Igénk is reményteljes napfelkeltéről beszél. Felkelt a nap nemcsak egy egy ország, hanem az egész világ felett. Felkelt, és fényével beragyogja, melegével átmelegíti, sugaraival élteti az egész földi világot. Ez a csodálatos, az egész világot éltető és átmelegítő "nap" képe nem más, mint Egyetlen Urunk, a Krisztus Jézus. Ő az, aki egy betlehemi sötét, hűvös istállóba fényt és meleget hozott azon az éjszakán. Ő az, aki az emberek sötét és hűvös szívébe irgalmat és bűnbocsánatot hozott, akinek a megjelenése azt jelenti, hogy lezárult egy korszak, amelyben csak a bűn és halál uralkodott. Egyéni életünkre nézve ez azt jelenti, hogy Jézus megszületésével számunkra is megadatott a világosság. Megadatott, hogy a mi szívünk és értelmünk is megvilágosodhat, hogy egész bűnös életünk - gondolatunk, szavunk és cselekedetünk - megtisztulhat, vétkeiből megújulhat. „Eljött világosságod”. „Kelj fel, világosodjál!”- Olyan hatása van ezeknek a szavaknak, mintha valakit mély álomból akarnának felrázni. Szükségünk is van erre az erőteljes ébresztésre, mert annak ellenére, hogy az Úr Jézus Krisztus megjelent, és ma is be szeretné ragyogni az életünket, mi többségében továbbra is a sötétséget választjuk. Alig látszik meg rajtunk valami a Krisztus világosságából. Sokszor pedig olyanok vagyunk, mint a hegesztő szemüveg, amelyen át nyugodtan lehet akár a napba is nézni. Sok minden bekormozza, befeketíti életünk üvegét: nem figyelünk igazán Isten javunkat munkáló szavára, sokszor félünk és aggodalmaskodunk. Nem az Isten országát, hanem a földi javakat keressük: a betölthetetlen kívánságaink vezetnek bennünket. A bizalmatlanság és a gyűlölet uralja embertársainkhoz való viszonyunkat és minden emberi elgondolás tetszetősebb számunkra, mint az Isten Evangéliuma. Mindent "józan paraszti eszünkre" hagyatkozva próbálunk megoldani. Persze, hogy nem sikerül. Nemcsak azért, mert ilyen kompetenciáink soha nem is voltak, sokkal inkább azért, mert így bűnös egónk megmutatkozhat. Ezért van szükségünk a felrázó, ébresztő szóra. Sokszor talán kíméletlennek, sőt: kegyetlennek tűnik, amikor az Isten egy-egy próbatételen keresztül ébredésre szeretne bírni bennünket. Meg kell látnunk ebben a felszólításban a távlatot: a világosság nem öncélú dolog, hanem a másikért van. Nem kerülhetjük meg a kérdést: meglátszik-e rajtunk, hogy világosságban élhetünk? Ha ebben a világosságban, az új életben járunk, akkor valóban meghaltunk a bűnnek, és élünk Istenért, de ha még mindig az óemberben járunk, akkor erre nem vagyunk képesek, még ha szeretnénk is, és csak álszenten vallásoskodni tudunk.
Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed, Napod nem megy többé alá, és holdad sem fogy el, mert az Úr lesz néked örök világosságod, és gyászod napjainak vége szakad. És néped mind igaz lesz, és a földet mindörökké bírják. (Ézs 60,21)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy a Te világosságodban járhatok.
Ámen
