Mentorcoach
Bizony, bizony mondom néktek: A ki én bennem hisz, örök élete van annak. (Jn 6,47)
A mai Igénk, az ötezer ember megvendégelésének története szemet nyitogató történet. Közel volt a páska-ünnep, azaz a kovásztalan kenyerek ünnepe. Ez az ünnep, amely az aratás ünnepe, amely egybefonódott az Egyiptomból való szabadulás ünnepével. Krisztus Jézus leülteti az őt kereső sokaságot, csodálatos módon megvendégeli őket néhány kenyérből és halból. Az ünnepre, emlékezésre készülő tömeg átéli a pusztai vándorlás csodáját. Valaki csodálatos módon gondoskodik róluk. Nem manna és fürj, hanem kenyér és hal, de a lényeg ugyanaz. Tudunk-e Isten szemével látni? Otthon észrevesszük-e Isten gondoskodását? Összekapcsoljuk a mindennapi kenyeret, a betegségből való gyógyulást, a gondok megoldódását, egy új kezdet reményét? A jelek, amelyek körül vesznek, végül összeállnak egy nagy képpé. Isten ma is gondoskodik, ma is szabadít. Sokan vannak, akik rendszeresen hallgatják Isten Igéjét, olvassák a Szentírást, de ez mégsem látszik meg az életükön. Persze, nem az a lényeg, hogy hány prédikációt hallgatunk meg egy héten, vagy hány igét tudunk fejből idézni. A hangsúly azon van, hogy megéljük-e Istennek Igéjét, cselekezzük-e az Ő akaratát. A Mindenható nem lexikális tudást vár el az övéitől, hanem odaszánt szívet. A farizeusok és az írástudók is hallgatták az Igét. Hallgatták Jézus tanítását, de meg nem tartották azt. Aki csak hallgatja az Igét, de az életét nem Krisztus vezetése szerint éli, annak élete nem fog gyümölcsözni. Tudjuk az Igéből, hogy csak az a mag hozott termést, amely jó földbe esett. Amennyiben valaki csak hallgatja az Igét, de nem tartja meg, úgy az megöli lelkében Isten beszédét. Ha az életünk nincs összhangban a Biblia tanításával, akkor azzal elsősorban nem magunkra hozunk szégyent, hanem Megváltónkra, ez pedig kárhozatunkra válik. Áldjuk az Urat, hogy az Ő szent Igéjén keresztül naponta szól hozzánk, segít abban, hogy meg is tudjuk tartani szent szavát minden időben.
Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért? (Mk 8,35)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy szabad vagyok.
Ámen

