Mentorcoach

Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr. A kihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz, Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá. (1Pét 2,3)

A mai Igénk Épülésről, építésről szól. Míg élünk, építkező emberek vagyunk mindannyian. Építjük otthonainkat, átalakítjuk, bővítjük az aktuális körülményeinkhez, igényeinkhez mérten. De építjük kapcsolatainkat is, hiszen minél nagyobb és erősebb kapcsolati háló vesz körül bennünket, annál nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat. Építjük, bővítjük családi életünket, születendő gyermekek, újonnan a családba került rokonok által. Építjük, bővítjük tudásunkat, elméleti és gyakorlati ismereteinket, mindig tanulunk valami újat, és ez épít bennünket is. A fenti igeszakasz visszavezet bennünket mindennemű építkezés alapjához, a fundamentumhoz, mely nélkül lehet kezdeni egy életet építeni, csak nem érdemes. Az élő kőhöz, az Isten egyszülött Fiához, Aki szilárd fundamentumként alapot kínál testi, lelki építkezéseinkhez. A történelmi egyházakra általánosságban véve igaz, hogy gyülekezeti közösségeink inkább már csak a nyugdíjas korosztály közösségei. Azt tudjuk, hogy az egészséges mégiscsak az lenne, ha a hitnek lelki házát, a Krisztust követő keresztyén életet már születéstől kezdve, egészen kisgyermekkortól kezdve megalapoznák minden családban. Mert igazán erős, életviharokban is rendíthetetlen csak így maradhat a lelki ház. Ötvenévesen is lehet alapokat építeni – mondván, hogy akkor már ráér valaki ilyesféle lelki dolgokkal foglalkozni. Csak ekkor már sokkal nehezebb, és talán nem is mondható már olyan erősnek, szilárdnak az az alap, mint amikor valóban gyermekként belenőhetett az ember az Isten tiszteletébe. A legnagyobb kincset minden emberi közösségben a gyermekek jelentik. Egyházunkban, gyülekezeteinkben is, hiszen rájuk még valóban lehet építeni a jövőt, ha felelősséggel, komolyan vesszük Isten kezéből az erre vonatkozó parancsot. Nélkülük a megszépült templomaink sem egyebek, mint élettelen kövek mérnöki precizitással egymásra rakva. Szép, de élettelen épületek akkor, ha a benne konfirmálók száma néhány gyermek csak... Csendesek, de amolyan kellemetlen csenddel teli épületek. Lelki házzá, élő kövekből folyamatosan épülő, élettől lüktető közösséggé akkor lehetnek templomaink, a gyülekezeteink, ha a Krisztusban elnyert kegyelem alapjára tudunk építkezni. Ha gyermekeink életével, jövőjével is oda tudunk járulni az Élő Kőhöz. Sok áldozat, munka, törődés árán Istennek tetsző drága kincseket, a szeretetnek, az irgalomnak élő köveit tudjuk építeni erre a fundámentomra. Gyermekeink élete, életünk, közösségeink csak így válhatnak a mindennapokban otthonná, ahol lakozást vehet a Lélek. Jó a mindennapokat úgy tervezni és építeni, hogy biztonságot adóan érezhetjük Krisztus Jézus megváltását alapként. Egyetlen Urunk a Szentelke által segít bennünket a szolgálatban, hogy másokat is odavezethessünk, és közösségeink lelki házként épüljenek.

Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; A kik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok; a kik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok. (1Pét 2,9)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Hozzád tartozom.

Ámen