Mentorcoach

Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés, és minden nyelvet, mely ellened perbe száll, kárhoztatsz: ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, mely tőlem van, így szól az Úr. (Ézs 54,17)

Nagyon nehéz hitben várni az Úrra olyankor, amikor a gonoszok diadalt ülnek. Amikor úgy tűnik, hogy nekik megy jól, és akik az Úr útjában járnak, vesztésre állnak. „… de aki mindvégig kitart az üdvözül”. - így kell helytállni, amikor minden reménytelennek látszik, amikor azt gondoljuk: elhagyott és elfeledkezett rólunk az Isten. Ma majd' mindenki hallgat, mert fél, mert közönyössé vált, és mert reménytelen. De az Isten népének kiáltani kell, ha kell, dühödten kiabálni kell, hogy ne váljon cinkossá. Mert „bűnösök között, cinkos, aki néma” - írja Babits Mihály. Mondhatná valaki: sovány vigasz, hogy az igaz nyugszik sírjában. De Isten  bíztató ígérete van a mai Igénkben, az, hogy mi az Úr szolgáinak az öröksége. A boldogságot kereső szegény ember bármily bűnbe belemegy. Isten akarata, hogy boldogok legyünk, elégedettek, békések. Ő nem zár el bennünket, csupán védelmez a bűntől, kudarctól, a „másnaptól”, a reménytelenségtől, amikor kiderül, hogy semmi nem az, aminek hazudják. Egyetlen Urunk védelmez, amikor megfáradtunk és megterheltettünk, Ő visszafogad és békességet ad, a megváltás ígérete nekünk szól. Hogy mennyire Jézus a kezdet, arra bizonyíték Pál apostol szavai: „Mert Ő benne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn.” (Kol 1,16-17) Sok új kezdete lehet az életünknek, a napjainknak. Sokszor el is veszíthetjük, hogy honnan kezdtünk, honnan is indultunk. Krisztus Jézus viszont ezt mondja: „Én vagyok a… kezdet.” Ez segít nekünk újra visszatérni a helyes kiindulóponthoz, amely maga Jézus. Krisztussal kezdjük küzdelmünket az életben, Vele kezdjünk a kapcsolatainkban is. Ez az új kezdet, amit Jézus Krisztusban ölelhetünk magunkhoz, hogy egyre erősebben, egyre hatalmasabban átjárjon bennünket.

Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad... És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége. Igazság által leszel erős, ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned, és a rettegéssel, mert nem közelg hozzád... A ki ellened összegyűl, elesik általad. (Ézs 54,13)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy a Tiéd lehetek. 

Ámen