Mentorcoach
Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz. Különböző és idegen tudományok által ne hagyjátok magatokat félrevezettetni; mert jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív, nem ennivalókkal, a melyeknek semmi hasznát sem veszik azok, a kik azok körül járnak. (Zsid 13,8)
Sokszor köszöntjük egymást testvéri szeretettel, ilyenkor az Úrban való közös találkozásunkat fejezzük ki. Ez a legnagyobb kapocs a hívő emberek között, erre kellene törekednie mindenkinek. Ez az alapja a kiegyensúlyozott társas életnek. Ez a szeretet nem önző, nem keresi a maga hasznát, de tud örülni a másik emberrel. Továbbá alapja a tiszta életnek is, mert nem törekszik mások megkárosítására. Becsüli a házastársát, és megelégszik vele. A pénz nem központi témája, beosztó, amennyi van, abból gazdálkodik. Ha valaki megkóstolta ennek a jó ízét, továbbra is ragaszkodik hozzá. Ez a maradandó szeretet teszi igazán boldoggá, mert felülről való, nem emberektől származik. A testvéri szeretetet azokkal kell gyakorolnunk, akikkel nap mint nap együtt élünk. Kihívás ez ugyanakkor, mert magunktól képtelenek vagyunk rá. Csak az tudja megélni, aki naponta töltekezik az Igével, Aki testté lett, vagyis Krisztus van benne, és akkor az indulatai is krisztusiak lesznek. Ez válik testvéri szeretetté, amikor tudjuk szeretni azt az embert is, aki egyébként nem szeretetre méltó. Ezért fontos a testvéri szeretet, mert az mindent legyőz. Mert az Egyetlen Urunk mindig velünk van, ezért nem félünk, és emberek nem árthatnak nekünk. Így válik a testvéri szeretet maradandóvá. Lakva ismerszik meg az ember – szoktuk mondani. Lehet egymásra kedvesen mosolyogni, akár hetente egyszer-kétszer kedélyesen el is beszélgetni a bevásárlás közben, de még a gyülekezeti bibliaórán is. Viszont ha azt mondanánk egy ismerősnek, hogy akkor szépen szorosabbra fűzzük ezt a testvér-kapcsolatot, a válasz valószínűleg az lenne, hogy: no, azért ezt gondoljuk meg jobban. Az együtt lakást sem mindenkivel vállaljuk. Csak olyannal, akit feltétel nélkül el tudunk fogadni. Az Isten ilyen feltétel nélkül való közösségre hív és keres bennünket. Nem egy-egy hitéleti órácska erejéig, hanem az együtt lakozás, kölcsönös életközösség valóságát kínálja. Ha valakit szeretünk, annak vágyjuk a közösségét, közelségét. Nagyszerű lehetőség az internet, a telefon, jó a hangját hallani a másiknak, de egy őszinte ölelést nem pótol. Egyik gyülekezeti tagunk gyermeke Amerikában él, egy sivatag kellős közepén. Nyilván önként választotta ezt a létformát, jobban érzi magát abban a közegben, mint Európa közepén. Az igazi szeretetközösség vágyja a közelséget. Vágyunk-e az Úrral naponta közelségben, közösségben élni? Közösségben, ahol a kölcsönös bizalom, a terhek megosztása, a lélekből eredő beszélgetések nem csak egy prédikáció által ukázba kapott szavak, hanem mindennapi gyakorlat?
A békesség Istene pedig, a ki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat Jézust, Tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálván ti bennetek, a mi kedves ő előtte a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség örökkön örökké. (Zsid 13,21)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy szeretsz engem.
Ámen
