Mentorcoach
Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll. (Zsoltárok 1,1)
A mai Igénk az első zsoltár kezdetén arról szól, hogy mit nem tesz a boldog ember. Nem jár a bűnösök tanácsa szerint, még akkor sem, amikor tanácsosok egész özöne árasztja el az életét. Nem kell ezektől a tanácsokat kikérni, a bűnösök tanácsai körülöttünk vannak, kísértés formájában bennünk is. Nap mint nap szembesülünk ilyen tanácsokkal: tedd ezt, szajkózd, mondd ezt, gondold azt. A felelősségünk azonban ott kezdődik, hogy ezek szerint a tanácsok szerint járunk-e, vagyis: megfogadjuk-e őket, gondolkodás és mindenféle kritika nélkül azonosulunk-e ezekkel a tanácsokkal. Azt tudjuk, hogy csak az a tanács ér valamit, ami mozdít valamit az életünkön, elkezdünk aszerint eljárni. Bizonyosan voltunk már úgy mi magunk is, hogy valakinek adtunk egy tanácsot, ő meghallgatta, elfogadta, meg is köszönte, de amikor a tettek mezejére kellett lépni, akkor nem úgy cselekedett. Tudatosan vagy tudattalanul, de egy másik tanácsot fogadott meg, talán a bűnösök tanácsát. Talán valaki bölcsebb tanácsát, talán a saját vágyaira hallgatott. Nem az számít, hogy hány tanácsot hallgatunk meg, hanem csak az az egy számít, amely szerint eljárunk. Boldog az az ember, aki a bűnösök tanácsára nem mozdul meg, nem indul el a tanácsolt úton. A vétkesek útja egy jól kitaposott út, lehet rajta haladni is, sima út. Vannak is rajta sokan, így még a társaság is biztosított. Jézus példázatából azt is tudjuk, hogy ez a széles út, tehát könnyű megtalálni, és könnyen elfér rajta bárki és bármi. Van azonban egy nagy hátránya, amit az első zsoltár utolsó verse így ír le: "Mert ismeri az Úr az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész." Ebből két dolog következik. Egyrészt: a bűnösök útján nincsen ott Isten. Aki erre az útra rálép, amikor megüti a lábát, amikor bajba kerül, akkor Egyetlen Urunk nincs ott mellette. Másrészt: a bűnösök útja a semmibe vész. Ennek az útnak éppen az a jövője, hogy nincs jövője. Nem vezet sehova, csak a pusztulásba, a megsemmisülésbe, az örök kárhozatba. Nem túl bíztató kilátások. A legnagyobb önáltatás az, amikor azt mondja az ember a bűn útjáról, hogy: most még ezen járok, tudom, hogy ez rossz út, de bármikor le tudok térni róla. De már rég nem tud. Mert nem az a bűn, ha megbotlottunk és a sárba estünk, hanem ha még meg is hempergünk a disznók dagonyájában, és jól érezzük magunkat.
Nézz ide, felelj nékem, Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet, hogy el ne aludjam a halálra; Hogy ne mondja ellenségem: meggyőztem őt; háborgatóim ne örüljenek, hogy tántorgok. Mert én a te kegyelmedben bíztam, örüljön a szívem a te segítségednek; hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem! (Zsolt 13,5)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy megmutattad utamat.
Ámen
