Discipulus
Szeretett volna jóllakni a disznók eledelével, de abból sem adtak neki. (Lk 15,16)
A döntéseinknek bizony következménye van. Nem mindig nagy és látványos, de mindig következik valami a döntéseinkből. Előfordul, hogy nem azonnal, de idővel egészen biztosan. A mai Igénkben a főhős az atyai háztól eltávozó ifjú élete felfelé ívelt egy darabig. Tele volt pénzzel, vágyakkal és szabadsággal. "Önmagunkat a középpontba helyezni, az menő dolog." - mindig voltak és lesznek is, akik így gondolkodnak, de ez mindig bukáshoz vezet. Ha valakit nem érdekel az Úr, a döntéseit nélküle hozza meg. Aztán, ha balul sül el valami, ráfogja a körülményekre, a másik emberre, nem ritkán még (az általa nem hitt) Istenre is. Mert rajta kívül mindig más az oka, ha mélyre jut. A sátán tette és teszi ma is ezt a torz látásmódot belénk. De a mélységből lehet felfelé indulni. Néhány kérdés magunk felé segít az indulásban: Honnan indultam? Hol vagyok? Miért vagyok ott? Gyakrabban szállunk el magunktól, mint szállunk magunkba. A magunkba szállás őszinte szembenézés a helyzetünkkel. Ne beszéljünk mellé, ne keressünk kifogást, mondjuk ki, hogy miben vagyunk. A tékozló fiú is így tett. Magába szállása azt eredményezi, hogy kimondja a valós helyzetét. Nem szépíti: lassan éhen hal. Otthon pedig az apja összes bérese jól él. Immáron reálisan látta a helyzetét és a tennivalót is. Az őszinte helyzetértékelés, az alázat, a szerénység. Van olyan ember, aki akkor is követelőzik, amikor mélyen van. Akkor is játssza a nagymenőt, amikor a valóságban a legkisebbre zsugorodott már össze. A tékozló fiú viszont már nem követel semmit. Korábban elvitte az örökség ráeső részét, és el is verte az utolsó fillérig. Nincs ez: hibás a főnök, a munkatárs, a házastárs vagy bárki és bármi, de nem én... Van helyette a bűnvallás: ahol vagyok, ahová jutottam, magamnak köszönhetem. Én vagyok a hibás. Nem a körülmények, nem mások, hanem én. Amikor valaki eljut ide, ennek meglátására és kimondására, ott indul a helyreállítás Egyetlen Urunk részéről. Az is döntés, hogy tudjuk, felelősek vagyunk önmagunkért és mindazért, amit gondolunk, mondunk, vagy teszünk. Vagy éppen nem teszünk... Nem a maslowi piramis csúcsán lévő "önmegvalósítás" a célunk immáron, hanem Isten akaratának a megismerése és teljesítése.
És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt. És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam! Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira! És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk. Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. (Lk 15,20-24)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Te vezetsz engem.
Ámen
