Diakónus
Mindezeket neked adom, ha leborulva imádsz engem. (Mt 4,9)
Időnként ilyen jó lenne látni és tudni a gondolatokat. Jó lenne tudni, hogy mi lesz a következő percben, napon, vagy évben. Az ördög pedig azt ígéri, hogy mindent fogunk tudni: olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. (1Móz 3,5) Vigyázzunk az ördög ígéreteivel. A Tróját ostromló ellenséges sereg egy szép napon hatalmas falovat ajándékozott a trójaiaknak. A trójaiak elfogadták az ajándékot, noha a főpap így figyelmeztette őket: Félek a danaoktól, még ha ajándékot hoznak is. A félelem nem volt ok nélkül való. Másnap reggel a faló belsejéből fegyveres katonák jöttek ki, kinyitották a város kapuit, és az ellenség meghódította a várost. Így hódítja meg a Sátán a megerősítettlen szívet, ha hisz az ígéreteknek. A Sátán a félelmeinket használja fel arra, hogy megfosszon az örömtől. Ő tudja, hogy mi tesz minket örömtelivé, ezért alkot egy félelmet ezzel szemben.
A nép, a mely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és a kik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada. (Mt. 4,16)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, a Tőled jövő ajándékaidat.
Ámen