Diakónus
„Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül!” (2Móz 20,2-3)
Mai Igénkben vándorló népét szólítja meg az Isten. Általa van életünk. „Nem vagyunk mi magunkéi, de Jézus, vére bére...” Amikor Isten helyébe kerül valami, az bálvánnyá lesz. Melyek azok az idegen istenségek, dicsőített dolgok, amelyek rabul ejthetik szívünket? A világ a maga pénzével, látszólagos hatalmával. Aztán az emberek, akikre hasonlítani akarunk, akiknek minden szaván csüngünk, olykor még kezet is csókolunk. Legvégül önmagunk, tulajdon énünk, a fene nagy Egónk. Istennek joga van parancsot adni. Ellentmondás nélkül Neki kell hogy engedelmeskedjünk. Isten felé fordulva helyesen fogunk majd viszonyulni egymáshoz is. Egyedül csak Neki éljünk. Az az Úr szól mihozzánk, Aki Élő Igéjével egykor is, és ma is szól népéhez. Ma Krisztushoz vezet, Hozzá igazít. Így lesz a Törvény Krisztus Urunkhoz vezérlő útravalónkká.
„A mi szívünk egy nagy bálványgyártó műhely.” (Kálvin)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy szolgád lehetek.
Ámen
