Diakónus
Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? (ApCsel. 9,6)
Hogyan kezeljük az indulatainkat? Van, aki a kellemetlen szituációkban nyel egyet. Nem szól semmit, felmegy benne a pumpa, ez jól látható is rajta, majd csendben marad. Nem jó módszer ez, önpusztító. Persze van, amikor nyelni kell, de mindig nem lehet. Belülről emésztődik fel, aki így tesz folyamatosan. Van, aki kiadja magából, amit érez, amit gondol. Ennek többféle formája lehet, a hangos kiabálástól a tettlegességig széles a skála. Aki ezt teszi, az megkönnyebbül. „Kimondtam, amit gondoltam, őszinte voltam, én jól vagyok” – ezt érzik az ilyen emberek legtöbbször. Ez sem jó módszer. Kapcsolatromboló, ezt olvassuk az Igében: „Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt.” (Ef 4:31) Hát akkor mégis mi a jó megoldás? Beszéljünk kevesebbet. Gyakran azért kerülünk bajba, mert képtelenek vagyunk befogni a szánkat. Ha ez olyan erőteljes eszköz lenne, akkor nem is kéne olyan sokat használnunk.
A gyülekezeteknek tehát egész Júdeában, Galileában és Samariában békességök vala; épülvén és járván az Úrnak félelmében és a Szent Léleknek vígasztalásában, sokasodnak vala. (ApCsel. 9,31)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy indulataimon is Te uralkodsz.
Ámen
