Diakónus
Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. (ApCsel 9:1-2)
Saul indulataival kapcsolatban ezt olvassuk róla: „egyetértett István megölésével.” (ApCsel 8,1) István, az Úr Jézus hűséges követője, a keresztyének egyik vezetője, a diakónusok egyike volt. Jézusba vetett hitéért megkövezték és ezzel Saul mélységesen egyetértett. Ő maga is ott volt a megkövezésnél, a Biblia szerint az ő lábához tették le felsőruháikat a megkövezésében résztvevők (ApCsel 7,58). Történnek körülöttünk, vagy a nagyvilágban események és mi az, amire azt mondjuk, hogy igen, így volt jó? Saul egy embertársa megölésével értett egyet. Ráadásul István senkinek sem ártott, csak bátran megvallotta hitét. Krisztusban létezett, és ez odáig fajult, hogy az életével fizetett érte. Saul pedig mindezzel mélyen egyetértett. Meggyőződésből. Mi vajon szoktunk-e gondolkodni azon, hogy amivel egyetértünk, az rólunk is árulkodik?
Önmagunk megüresítése nem abban áll, hogy olykor-olykor hajlandók legyünk valami gyöngeséget elhagyni, hanem abban, hogy a fejszét saját énünk gyökerére vessük. (Müller György)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Magadhoz emeltél.
Ámen
