Diakónus
„Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe.” (ApCsel 9:1-2)
Bárkiről szólna ez a leírás, akkor is megdöbbentő lenne. Ám így, hogy tudjuk, kiről szól, még megdöbbentőbbé teszi a benne megjelenő indulatot. Saul ugyanis Isten gyermeke volt. Egy farizeus, aki az Isten szavát naponként olvasó, abban elmélyülő ember. Látta maga előtt, amit el akart érni és akadályt nem ismerve mindent megtett a megvalósulásért. Egy ideje hatalmas célt tűzött maga elé: kiiktatni Jézus tanítványait. Amit érzett irántuk, az a gyűlölet nem akármilyen foka. „Fenyegetéstől és öldökléstől lihegve” indul, hogy összegyűjtse a neki oly ellenszenves Jézus tanítványokat. Tegyük mi is vizsgálat tárgyává a bennünk lévő indulatokat. Krisztusi indulat jellemez, vagy olykor öldökléstől lihegve járunk-kelünk?
Magunkat nem menthetjük meg, mert éppen magunktól kell megmentetnünk. (Victor János)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Egyetlen Uram, hogy a tanítványod lehetek.
Ámen
