Diakónus

„Tudjuk, hogy aki Istentől született, nem vétkezik, sőt aki Istentől született, az megőrzi önmagát, és a gonosz meg sem érinti.” (1 János 5,18)

Míg Istenben van maradásunk, addig nem érhet el a gonosz, mentesek vagyunk a vétkezéstől. Krisztus Jézus mindig Istenben maradt, azért nem vétkezett. A kísértések közepette is megmaradt, nem bukott el. Mi is megtapasztalhatjuk ezt a csodás erőt, ha mindvégig Krisztusra nézünk fel. Isten hatalmasabb, mint a gonosz, ezért tudja megőrizni a bűntől mindazokat, akik benne bíznak. Nagy harc folyik a szellemi hatalmasságok között az emberért. Aki az Isten Fiában, Jézus Krisztusban hisz, az nem bukik el a Sátán mesterkedéseivel szemben, mert hatalmas megtartó erő áll mellette. Az örök élet már itt a földön elkezdődik, mert amit Isten szerint kérünk, azt mind megadja nekünk. Ezt a boldogságot vetíti elénk a szentíró, így mehetünk be Isten országába a Menny kapuján. 

A legérettebb gyümölcsöt is felkeresi a féreg. (Spurgeon)

Uram, Krisztus Jézus! 

Köszönöm Egyetlen Uram a Tetőled jövő bűnbocsánat jelenlévő áldásait. 

Ámen